2019 november 14 - csütörtök

2.4.20.4.1. Mágnesmotoros kísérletek

A mágnesekkel végzett pár kísérletet Bálint. Az eredményeiről olvashatsz ezen az oldalon.

32 mágnesből elővettem egyet és azt bevizsgáltam, hogy milyen a pólusa, erőssége, pólusok elhelyezkedése, stb. Ezt a mágnest leragasztottam ragasztószalaggal az asztalomra, a maradék 31 mágnest pedig ahhoz a leragasztotthoz raktam, hogy vonzzák-e egymást vagy sem.

24060633 2.4.20.4.1. Mágnesmotoros kísérletek

1. ábra. A “műhely”

Én a taszítás elvének a híve vagyok, így arra törekedtem, hogy úgy fessem be pirossal a mágnesek végeit, hogy azok a másik festett mágnessel szemben taszítsanak.

Ezután elővettem 2 régi CD-t, és szépen felragasztóztam ragasztópisztollyal a mágneseket úgy, hogy a festett része kifelé nézzen!

24060636 2.4.20.4.1. Mágnesmotoros kísérletek

2. ábra. A forgórész

Ezt követően elővettem egy CD tartót, néhány filcvonással bejelöltem, mely területek kellenek az álló mágneseknek és kinn az udvaron vezeték forrasztására használt forrasztópákával leolvasztottam azt a részt.

PVC szagosan visszamentem az asztalomhoz és azokra is ráragasztottam a mágneseket. Másnapra hagytam a kipróbálását.

24060638 2.4.20.4.1. Mágnesmotoros kísérletek

3. ábra. Az állórész

Van egy kicsi ventillátorunk, az könnyedén forog. Erre ráragasztottam a CD-t, melyen a mágnesek sorakoztak. Mellé raktam az álló mágneseket, de nem akart forogni. Leszedtem az álló mágneseket és azt még pontosabban beállítottam. Sajnos így sem forgott sokáig a motor. Amikor odaraktam az álló mágneseket, akkor elkezdett forogni, mint akit valaki meglökött volna, aztán lelassult, végül leállt.

24060634 2.4.20.4.1. Mágnesmotoros kísérletek

4. ábra. Az álló és a forgórész együtt

Úgy véltem, hogy a mágnesek túlságosan gyengék voltak ahhoz, hogy megforgassák a motort. A mágneses motoron nem volt fent az összes mágnesem, volt maradék is még, amit az álló mágnesekre felraktam, ezzel növelve a mágneses teret.

Ezután már látványos forgások voltak, bár sajnos csak 180 fokig.

Azon gondolkodom, nem kellene-e még több mágnest szerezni, hogy aztán azokat a többire illesztve erősebb legyen?

2. videó. A mágnesmotor tesztelése ( 20,9 MB, 0:19 perc)

Volt még egy elképzelésem: a maradék mágnest a mélyhűtőnkbe raktam. Nincsen semmi elmezavarom, pusztán a mágnes egy idő után elveszti a mágneses terét. Hogy miért? Mert a mágnes atomjai/részecskéi rezegnek, és nekiütköznek a mágneses részecskéknek, amitől azok felborulnak. Tehát ha lehűtöm mínusz 25 °C-ra, akkor lassabb lesz ez a rezgés, és lassabban lökődik szét a mágneses tér. Ezt azért csináltam, hogy amíg beszerzek még több mágnest, addig ne csökkenjen. De ahhoz hogy egyáltalán ne csökkenjen, folyékony nitrogénbe kéne állítanom, de olyanom bizony nincs!

Hozzászólok!

A weblap további használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás