2024 március 19 - kedd

6.3. Nikola Tesla

ntesla 6.3. Nikola Tesla

Nikola Tesla 1856. július 9-én éjfélkor született az Osztrák Magyar-Monarchia területén, Horvátország Lika provinciájának Smilján nevű falucskájában. Szerb családból származott, apja a helyi ortodox templom papja, Milutin Tesla, édesanyja, Duka Mandics, szintén szerb. Öten voltak testvérek. Legidősebb fivére Dániel volt, Nikola negyedikként született. Gyermekkorában megtanult angolul, franciául, németül és olaszul is, és már nagyon korán megmutatkoztak értelmi képességei. Ötéves korában épített egy működő vízkereket, ami teljesen másként nézett ki, mint a környéken használt alul csapott lapátos vízturbinák. De más furcsa dolgokat is leírt önéletrajzában, például azt, hogy tizenhat cserebogarat ráragasztott egy kerékre és úgy próbálta reptetni őket.

Ötéves korában családi tragédia rázta meg a fiatal Tesla életét. Testvérbátyja, Dániel, akit rendkívüli tehetséggel áldott meg a sors, máig is tisztázatlan baleset következtében meghalt. Ettől kezdve fejlődtek ki Teslában azok a szokatlan, ma már inkább extrémnek nevezhető tulajdonságok, melyek leginkább a zsenik jellemzői. Gyűlölte például a nőkön a fülbevalókat, különösen, ha ezek gyöngyből voltak, bár a kristály ékszerek mindig is elbűvölték. Ki nem állhatta a kámfor illatát, rendkívül rosszul érezte magát tőle. Furcsa módon, ha egy folyadékkal megtöltött edénybe négyzet alakú papírdarabot ejtett, akkor rendkívül rossz ízt érzett a szájában. Séta közben számolta a lépteit, étkezés közben mindig megbecsülte az elfogyasztott étel térfogatát. Ha ez nem sikerült valami vagy valaki miatt, akkor már nem érezte jól magát, ezért egyedül szeretett enni. Magányosan élt, sohasem nősült meg. Talán azért, mert nem bírta elviselni más ember hajának megérintését. Úgy írja életrajzában, hogy hét-nyolc éves koráig gyenge és bizonytalan jellem volt. Nagyon szeretett olvasni, édesapja könyveit rendre éjszaka, gyertyafény mellett falta. Ezt hamarosan észrevették szülei, és megtiltották, hogy rongálja a szemét. Ekkor betömte a kulcslyukat és saját készítésű gyertya mellett folytatta az olvasást. Úgy írja, hogy egy ismert magyar író Abafi című könyve változtatta meg életét. Ettől kezdve a bizonytalan kisfiúból rendkívül szívós, szorgalmas, kitartó, határozott egyéniség lett.

Szülei családi szokás szerint papnak szánták, bár ő mérnök szeretett volna lenni. Édesapja hajthatatlannak bizonyult. Hogy jó pap lehessen, különös gyakorlatokat kellett végeznie: gondolatok kitalálása, beszédek, hosszú memóriagyakorlat nyelvtani és tartalmi hibáinak felfedezése és fejszámolás volt a napi penzum. Ezeknek az volt a célunk, hogy sajátos memóriája és logikája javuljon, és élénk kritikai érzéket fejlesszen ki benne.

Ez időtől kezdve furcsa dolgok történtek vele. Néha egészen váratlanul, hirtelen, vakító fény kíséretében tárgyak, helyszínek jelentek meg szemei előtt annyira valósághűen, hogy néha nem tudta őket megkülönböztetni az igazitól. Ez a jelenségsorozat évtizedeken át kísérte, bár egyre csökkenő intenzitással. A látottak nem elképzelt dolgok voltak, hanem egyszer már tapasztalt, megélt események. Ezt a furcsa, rendkívül erős vizuális tehetségét tizenhét éves korában “fogta be” arra, hogy találmányait a szeme előtt megformálja, elképzelje a legapróbb részletekig úgy, hogy lássa őket akár működés közben is. Így készülékeit gyakorlatilag a fejében kipróbálhatta, sőt, emlékiratai szerint azt is látta, ha a készülék valahol kibillen az egyensúlyból vagy rezeg. Az első konstrukciót sohasem valósította meg, fejben tökéletesítgette, próbálgatta és csak akkor rajzoltatta le, ha már “benne” készen volt a tökéletes konstrukció. Életének későbbi szakaszában azonban már ő is készített rajzokat és inkább empirikus módon, próba szerencse alapon közelítette meg a kérdéseket

Tehetsége komoly hátrányokat okozott számára, ugyanis amikor feltalált valamit, csak addig érdekelte, amíg ezt fejben javíthatta, tökéletesíthette. Nem mindig rajzolta, írta, gyártotta le a modelleket, nem mindennel foglalkozott részletesen. Ezért gyakran előfordult, hogy még mielőtt teljesen kiérlelt volna valamit, már egy új dolog kötötte le a figyelmét és a találmány kereskedelmi kivitelére, elterjesztésére már nem futotta erejéből vagy érdeklődéséből. (Ma úgy mondanánk, hogy nem volt marketingstratégiája.)

Teljesen más volt a módszere, mint a kor ismert másik nagy feltalálójának, Edisonnak, aki több asszisztenst is foglalkoztatott azért, hogy a találmányokkal kapcsolatos – meglehetősen időrabló, fárasztó és gyakran idegőrlő munkát elvégezzék.

Különös vizuális képessége nehezítette kollégáival való kapcsolatát is, mert azok nem mindig látták át, hogy mire gondol, nem mindig értették. Rajzokat kértek tőle, ő pedig nem nagyon szeretett részletes vázlatokat készíteni. Tesla a mentális képeket először sötétkék alapon látta, majd az igazi gondolatok zöld alapon jelentek meg neki, még hatvanéves korában is.

Gyakran előfordult vele az iskolában, hogy a tanár még be sem fejezte a feladat felírását a táblára, ő már megkezdte a választ. Nem is gondolkodott, egyszerűen csak tudta a választ, látta a problémákra a megoldást. Érdekes, hogy Neumann János, a kiváló magyar matematikus és fizikus hallotta a megoldást és ő is ugyanilyen intuitív módon, azonnal tudta a választ a felvetődő problémákra.

A horvátországi Karlovácon járt középiskolába, ahol mocsaras terület vette körül a várost. A legjobban az elektromos kísérletek érdekelték, mindig hosszan gondolkodott azok értelmezése felől. Sajnos maláriajárvány tört ki, mely őt sem kímélte, nagyon súlyosan megbetegedett. Kilenc hónapig mozdulni sem tudott az ágyban, többször úgy vélték, hogy halálán van. Édesapja – hogy megvigasztalja ebben a leromlott állapotában – beleegyezett, hogy mérnöknek tanuljon. Ez olyan nagy örömet és erőt adott a fiatal Teslának, hogy hamarosan felépült. Hosszú betegsége miatt nem kellett a hadseregben akkor szokásos három évet leszolgálnia. Édesapja viszont egy évre elküldte a hegyekbe, hogy túrázzon, erősödjön.

A hegyi túrázások közben sem tétlenkedett. Egy olyan találmányon dolgozott, ami Európa és az Egyesült Államok közti levelezést és csomagküldést oldotta volna meg, méghozzá egy csőposta segítségével. Az üzenetek kis gömbökbe zárva, a víz mozgása révén jutottak volna az egyik kontinensről a másikra. Csakhogy a számítások azt mutatták, hogy rendkívül nagy nyomással kellett volna ezt a vizet pumpálni, így aztán ezt a tervét feladta.

A hegyekben töltött év után, 1875-ben a grazi Politechnikai Intézetben kezdett tanulni. Az első évben ösztöndíjat kapott és nem jelentett neki gondot a tanulmányok finanszírozása. Egy német tanár, Poeschl professzor oktatta az elméleti és kísérleti fizikát. Az ő inspirálására kezdett nagyon komolyan foglalkozni az elektromossággal, pontosabban a motorokkal és a generátorokkal. Különösen felkeltette érdeklődését egy motorként és dinamóként is használható egyenáramú szerkezet, amit Párizsból kapott az intézetük. Tesla vizsgálgatta a készüléket és különösen az keltette fel figyelmét, hogy nagyon erősen szikrázott a kommutátorok (áramfordítók) miatt. Tesla javasolta a professzorának, hogy javítsák ki a konstrukciót úgy, hogy hagyják el belőle a szikrázást okozó kommutátorokat. Tanára félvállról vette Teslát és megjegyezte: lehet, hogy nagy dolgokat fog elérni, de ezt sosem fogja megcsinálni, mert ehhez az kellene, hogy az egyenes vonalban ható erőt forgó erővé alakítsa át. Ez legalább annyira lehetetlen, mint az örökmozgó megalkotása.

Bár Tesla sejtette, hogy a kérdés megoldható, nem tudta kidolgozni a megfelelő konstrukciót. A második évtől kezdve már nem kapott ösztöndíjat és anyagi problémái támadtak. Egy darabig kártyajátékokból szerzett pénzt, majd biliárd partikon próbált szerencsét. Anyagi gondjai persze nem oldódtak meg, ráadásul a tiltott játékok miatt az iskolából is kizárták. Ekkor Prágába utazott tanulmányai folytatására, azonban semmilyen hivatalos irat nem maradt arról, hogy ott valaha is vizsgázott volna. Valószínű, hogy csak látogatta az előadásokat és a könyvtárakat, saját erőből tanult, így szerzett ismereteket.

TESLA BUDAPESTEN

Alexander Graham Bell nem sokkal azelőtt találta fel a telefont, és az akkor már működő telegráfhálózatok segítségével az új beszédtovábbítási módszer gyorsan terjedt. Különösen jelentős volt Puskás Tivadar találmánya, a telefonközpont, mert így nemcsak egy-egy ember tudott kommunikálni, hanem bárki bárkivel képes volt kapcsolatot teremteni. Családi szálak révén Tesla ismerte a Puskás testvéreket, így az akkor épülő budapesti telefonközpont építésén munkát kaphatott. 1881 januárjában jött Prágából Budapestre. A szokásos módon, nagy intenzitással vetette magát a munkába, azonban hamarosan a pihenés nélküli túlfeszített munka megroppantotta egészségét és – ahogy ma mondanák – idegösszeroppanást kapott. Ennek nagyon furcsa tünetei voltak tapasztalhatók Teslánál. Érzékszervei ebben az állapotban hihetetlenül kifinomultak, döbbenetesen érzékenyek lettek. Három szoba távolságról hallotta az óra ketyegését, egy légy repkedése erős fájdalmat okozott a fülében, egy távoli vonatfütty annyira fájt neki, hogy képtelen volt elviselni. Erős fejfájással járt, ha híd alatt kellett átmennie, és a szeme nem bírta elviselni a napsugarakat. A sötétben megérezte, hallotta a denevéreket, és több méteres távolságból sötétben is észrevette a tárgyakat úgy, hogy homlokában ezt egy furcsa érzés kísérte. Ilyen állapotban pulzusa másodpercenként 260-ra emelkedett és állandóan remegtek az izmai.

A pesti orvosok tanácstalanul álltak az eset előtt. Volt, aki nagy adag káliumot adott neki, míg mások gyógyíthatatlannak vélték. Tesla azt írja naplójában: “Kár, hogy nem láttak pszichológusok és fiziológusok ekkor, mert bár nagyon szerettem volna meggyógyulni, de nem bíztam benne. A szerencse azonban egy barátság formájában rámosolygott, mert egy Szigeti Antal nevű műszerészmester, akivel gyakran együtt dolgozott, kihúzta a bajból. Szigeti – maga is atléta lévén – arra biztatta Teslát, hogy mozogjon, sportoljon. Ettől Tesla állapota hamarosan javulni kezdett. A hosszú séták és futások, testedzések segítségével nemcsak teljesen rendbejött az egészsége, hanem újra a régi problémán, az egyenáramú motoron kezdett el gondolkozni. Egy csöndes délutánon Budapest egyik parkjában sétálgatott Szigetivel. Miközben kitárt karral Tesla Goethe Faustjából idézett, hirtelen megmerevedett, mert megjelent neki a megoldás, azonnal tudta, hogyan kell “orvosolni” a szikrázó problémákkal küszködő egyenáramú motor gondjait. A park porába rajzolta le először egy darab bottal a váltóáramú dinamó és motor vázlatát, azét a motorét, amely az egész műszaki civilizációban fordulópontot jelentett. Tesla ekkor jött rá a forgó mágneses mezők használatára, ekkor döbbent rá, hogy többfázisú áramot is lehet használni.

Bár mások is próbáltak már váltóáramú motorokat építeni, ezek azonban a gyakorlatban nem váltak be, mind sikertelen konstrukció volt. Tesla nagyon megörült felfedezésének. Azt hitte, azonnal gazdag és híres lesz, hogy megszűnnek anyagi gondjai. Mint írja: “A hónap utolsó 29 napja mindig nehéz volt” Kevesebb, mint két hónap alatt részletesen kidolgozta a váltóáramú motorok és generátorok egész családját, és az akkor már létező egyfázisú transzformátorok segítségével az áram elosztásának módszereit is. Így aztán az ötletére alapozott energiatermelési és szállítási rendszer már készen is volt, ám még évek teltek el, mire erre valaki is odafigyelt.

Tesla rendszerét az tette sokkal jobbá és elvileg versenyképesebbé, hogy a transzformátorok segítségével nagyobb feszültséget lehetett elérni a váltóáramnál és így a szállítás, továbbítás veszteségei lecsökkentek, valamint pontosan a transzformátor segítségével szét lehetett osztani különböző fogyasztóknak más-más feszültségen a szükséges áramot. Továbbá a konstrukciók egyszerűbbek és biztonságosabbak voltak, ezen kívül gazdaságosabban is lehetett működtetni ezt a rendszert. Azonos súlyú generátor vagy dinamó nagyobb teljesítménnyel tudott dolgozni.

1882 őszén – mire teljesen kidolgozta ezt a rendszert – munkája Budapesten befejeződött. Több hasznos találmányt is kidolgozott, de nem volt továbbfejlődési lehetősége: Nyomorúságos fizetéséből még csak a modelljét sem tudta megépíteni a váltóáramú dinamónak és motornak, így a Puskás testvérek segítségével el kellett hagynia a Monarchiát, külföldre ment.

Párizsban az Edison Telefontársaságnál talált munkát 1882 őszén. Úgy hitte, hogy a társaság örömmel fogja venni váltóáramú rendszerét, de egyáltalán nem így történt. Az új munkák és új barátok azonban megvigasztalták, sokat úszott a Szajnában, sétált és biliárdozott. Néha az Edison-féle kis erőtelepeket kellett javítania, melyeket Franciaországban és Németországban telepítettek. Nem szabad persze ezeket a mai méretű erőművekkel összevetni. Ezek a kis egyenáramra alapozott szerkezetek csak nagyobb épületek, kisebb épülettömbök áramellátását voltak képesek fedezni, hiszen az egyenáramot nagyobb veszteség nélkül csak pár száz méter távolságra lehetett továbbítani. Így aztán szóba sem jöhetett például a vízi energia felhasználása, mert a nagy városok, a nagy fogyasztók nem mindig települtek a megfelelő helyekre, hőerőműveket pedig nem lehetett minden utcasarkon építeni.

Ennek ellenére terjedt az Edison-féle egyenáramú rendszer. Mivel az elektromosság új technológia és új ipar volt, ezért gyakran hibáztak, a szigetelések és a konstrukciók nem mindig voltak tökéletesek. Így aztán a fiatal Teslának többször volt módja ezeket a készülékeket közelről, működés közben szemrevételezni, kijavítani. További előnye volt ennek a munkának, hogy konstrukciós anyagokhoz is juthatott, és megépíthette első modelljét, ami pontosan úgy működött, ahogy azt évekkel azelőtt elképzelte. Többször is bemutatta váltóáramú rendszerét különböző embereknek, de senkinek nem keltette fel az érdeklését.

Egyik alkalommal az Edison cég Strassbourgban kapott megbízatást, és az öreg I. Vilmos uralkodó avatta fel az új berendezést. A ceremónia során azonban a szerkezet felrobbant. A francia Edison Társaság ezért súlyos anyagi nehézségek elé nézett. A fiatal Teslának sikerült az Edison-féle konstrukciót úgy megjavítani, hogy a németek végül átvették a berendezést.

Annyira megkedvelte a polgármester Teslát, hogy több helybéli gazdag polgárt is igyekezett meggyőzni, ismerjék meg Tesla váltóáramú rendszerét, és támogassák tovább a fejlesztésben. Azonban a német polgárokat sem érdekelte ez az új találmány. Tesla így visszatért Párizsba, hogy a beígért jutalmat felvegye és tovább dolgozzon. Főnökei azonban csak egymásra mutogattak, a jutalmat egyikük sem volt hajlandó kifizetni, így aztán Tesla dühösen otthagyta őket. Egyik barátja unszolásának engedve Amerikába indult, az “Ígéret Földjére”. Huszonnyolc éves korában érkezett meg New Yorkba úgy, hogy alig volt zsebében néhány cent. A lehetőségek viszont mindennél jobbnak mutatkoztak.

AZ EDISON CÉG ALKALMAZOTTJA

Amikor Tesla az Egyesült Államokba ért, Thomas Alva Edison már híres feltaláló volt harminckét évesen. Nem sokat tudott a fizikáról, és matematikai képességei csak a pénz számolására voltak elegendők. De mindig azzal dicsekedett, hogy neki nem kell bírnia a matematikát, bármikor felfogadhat egy matematikust. Rendkívül praktikus ember volt. Nem járt semmiféle felsőfokú iskolába, mindent magától tanult meg.

Az Edison-féle egyenáramú rendszert New York több pontján is használták, a gazdagabb emberek lakásaiba és néhány ipari üzembe bevezették. Abban az időben nagyon kevés alkalmazottja volt a cégnek s azon a napon, amikor Tesla egy ajánlólevéllel zsebében megérkezett Edisonhoz, egyszerre három helyről is jelentették: baj van az egyenáramú rendszerrel, sürgősen meg kell javítani. Edisonnak azonban nem volt szakembere, így az ajánlólevéllel érkező fiatalember kapóra jött. Azonnal elküldte, hogy egy hajóra szerelt rendszert javítson meg, mert a kikötőben veszteglés a tulajdonosnak nagyon sok pénzébe kerül. Tesla egész éjjel dolgozott. Hajnalra mindkét generátort megjavította, ezzel kivívta Edison egyértelmű elismerését.

Nagy hiány volt ebben az időben az elektromossághoz elméletben és gyakorlatban is értő emberekben, mert csak két amerikai egyetemen lehetett egyáltalán elektromosságról hallani, a többi nem is foglalkozott vele, hiszen a kor tudománya még mindig a mechanikát és az optikát tartotta a fizika igazi birodalmának, az elektromosságot afféle játékként tartották számon.

Edison egyenáramú dinamóját Pierpont Morgan – ahogy kortársai nevezték, a rablóbáró – finanszírozta. Morgan a nagy hatalmú, nagypénzű iparmágnás fantáziát látott az elektromosságban, tudta, hogy mindenkinek szüksége van, vagy szüksége lesz elektromos energiára, így pénzének egy részét nemcsak bányákba, acélművekbe, vasúti társaságokba és a hajózásba fektette, hanem az elektromos áram gyakorlati felhasználásába is. Annyira értékelte az elektromosságot, hogy saját kis házi erőművet is építtetett. (Ez persze rossz hatásfokú és hangos volt, úgyhogy szomszédai perrel fenyegették.)

Tesla munkája abból állt, hogy a primitív és állandóan meghibásodó Edison-féle generátorokat, motorokat és hálózatot kellett javítania. Néhány napi munka után megtalálta a rendszer fő hibáit és felajánlotta Edisonnak, hogy tökéletesíti dinamóját. Edison megértette a javaslat lényegét és ötvenezer dollárt ígért Teslának. ha megcsinálja mind a huszonnégy generátort. Tesla a szokásos nagy vehemenciával látott munkához. Mind a huszonnégy dinamót újratervezte, és automatikus szabályozásokat alakított ki. Olyan új eljárásokat vezetett be, melyeket később szabadalmaztatott is.

Tesla és Edison kapcsolata azonban kezdettől fogva fagyos maradt Edison nem szerette Teslát, mert túlságosan kulturáltnak, teoretikusnak, tojásfejűnek tartotta. A Menlo-parki varázsló tudta, hogy Tesla igen jó képességű, de úgy vélte, hogy csak azt tudja, hogy mi miért nem működik. Önmagát praktikus embernek tartotta, aki próba szerencse alapon dönti el, mi az, ami működhet. Tesla véleménye szerint viszont Edison nem volt eléggé képzett. Mint mondta: “Ha az a feladat, hogy egy tűt meg kell találni a szalmakazalban, akkor Edison minden egyes szalmaszálat megvizsgál szorgalmasan, pedig egy kis elméleti tudás segítségével a munka 90 %-a elhagyható.”

Az alapvető különbségek mégsem személyiségeikből adódtak. Az ellenségeskedés fő oka az volt, hogy más áramellátási koncepcióban gondolkodtak. Edison úgy érezte, hogy az ő egyenáramú rendszerét fenyegeti Tesla ötlete – azt gondolván, hogy az akkor még csak születőben lévő izzólámpagyártásnak hátrányos a váltóáramú rendszer. Edison féltékenyen őrizte találmányát.

Tesla azonban ennek ellenére tovább dolgozott Edisonnál, nagyon keményen, éjt nappallá téve, hogy a rosszul működő áramfejlesztőket megjavítsa. Majdnem egy évig folytatta ezt a munkát, és amikor teljes sikerrel befejezte, főnökéhez ment, hogy felvegye az ötvenezer dollárt. Edison azonban a következőket válaszolta: “Tesla – maga nem érti a mi amerikai humorunkat.”

Teslát másodszor is becsapták az Edison Társaságnál. Ezen felmérgesedve bejelentette, hogy elmegy. Bár Edison heti tízdolláros fizetésemelést ígért be neki, Tesla nem fogadta el, és soha többé nem tért hozzá vissza. 1886 tavaszától jó egy esztendeig, hihetetlen nélkülözések árán utcai munkával kereste kenyerét.

ÁRAMOK HARCA

A balszerencse azonban nem tartott sokáig. A gazdasági élet újra fellendült és Teslának lehetősége kínálkozott, hogy régi tervét, a váltóáramú rendszert megvalósítsa. Találmányának, ötletének híre másokhoz is eljutott; és nagy szerencséjére a fiatal feltaláló és pénzember, George Westinghouse fantáziát látott a váltóáramú rendszerekben. Teslának lehetősége nyílt a találmány kidolgozására. A Westinghouse-tól hatvanezer dollárt kapott, ötezer dollárt azonnal készpénzben, a többit részvényekben. Azonban royaltyt, nem elhanyagolható díjat kapott minden megtermelt áramegységért, ami a későbbiek során a Westinghouse Társaságnak kemény fejfájást okozott.

Mindenesetre havi kétezer dolláros fizetéssel indulhatott. Abban az időben ez a szegény Teslának óriási jövedelmet jelentett. Több mint negyven szabadalmat jelentett be ebben az időszakban a váltóáram termelésével és elosztásával kapcsolatban.

Edison számára ez új háború kezdetét jelentette. Edison egyszer már kemény harcot vívott a gáztársaságokkal, mert abban az időben a gázt használták világításra, fűtésre és néhány helyen gázmotorokkal hajtottak munkagépeket is. Edison úgy győzte le a gáztársaságokat, hogy újságírókat fizetett meg, jelentsenek be nagy hírveréssel minden balesetet, minden gázrobbanást, minden gázzal kapcsolatos sérülést, és így kemény propaganda segítségével szép lassan egymás után tette tönkre, szorította vissza a gáztársaságokat.

Edison különleges háborúba kezdett a váltóáram ellen. Iskolás gyerekekkel darabonként 25 centért kutyákat és macskákat lopatott, azután váltóárammal megölette őket, majd visszadobatta a tulajdonosokhoz. Egyidejűleg propagandaanyagot, szórólapokat terjesztett, amiben felhívta a figyelmet a váltóáram veszélyeire, miszerint sokkal könnyebben lehet áramütést kapni, mint az egyenáramtól. Tesla nem vette ki részét ezekből a háborúskodásokból.

Egymás után gyártotta ötleteit és szabadalmait.

Edison ezután kapcsolatai révén azt próbálta elérni New York állam törvényhozóinál, hogy korlátozzák a maximális feszültséget 800 voltra. Így a váltóáram igazi előnyei sohasem mutatkozhattak volna meg. Westinghouse azonban perrel fenyegetőzött és végül is sikerült a törvényhozókat meggyőzni arról, hogy önmagában a feszültség nem ártalmas. Edison ekkor újabb trükkhöz folyamodott. Egy ismerősével megvásároltatta Tesla három váltóáramú szabadalmát, és a Sing-sing börtönben váltóáramú villamosszéket készíttetett. A börtön igazgatója hamarosan bejelentette, hogy ezután nem akasztani fogják a rabokat, hanem váltóárammal fogják megölni őket.

Egy William Kamler nevű gyilkost akartak először kivégezni, vagy ahogy ezt Edison elnevezte, Westinghouse-álni ezzel a módszerrel 1890. augusztus 6-án. Kamlert beszíjazták a villamosszékbe és a kapcsolót lezárták. De Edison mérnökei tévedtek, amikor a gyilkoláshoz szükséges feszültséget megállapították, mert eddig csak kisebb állatokon próbálták ki a váltóáram hatását. A feszültség túl kevésnek bizonyult, a gyilkost csak félig sikerült megölni. Az eseményre meghívott újságírók azt írták a többszöri kísérlet után, hogy szörnyű látvány volt, sokkal rosszabb, mint az akasztás. A kérdést végül is a rablóbáró, Pierpont Morgan döntötte el, mert érezte, hogy a különböző áramok háborúja nem jó az üzletnek, nem lehet igazi monopóliumokat, versenymentes helyzetet teremteni. Az már látszott, hogy a váltóáram jobb az egyenáramnál, azonban elterjesztésének volt egy súlyos akadálya: az, hogy Westinghouse kemény pénzt ígért Teslának minden eladott teljesítményegységért. Elvileg Westinghouse adóssága néhány év alatt tizenkétmillió dollárra emelkedett, s ezt nem tudta megfizetni. Westinghouse arra kérte Teslát, hogy a szerződésnek ezt a részét adja fel, mert ebben az esetben lehet csak elterjeszteni a rendszert, csak ekkor lesz eléggé versenyképes ahhoz, hogy az egyenáramú rendszerek fölé kerekedjen. Tesla annyira fontosnak tartotta találmánya elterjesztését, hogy beleegyezett, önként lemondott járandóságáról. Mindennél többet jelentett neki, hogy Westinghouse akkor is bízott benne, amikor sorra-rendre visszautasították az elképzeléseit mások. Ezért mondott le minden további javadalomról. Tesla végkielégítésként kétszáztizenhatezer dollárt kapott. Így a váltóáramú rendszer összes joga a Westinghouse cégé lett.

Ez a pénz nem volt kis összeg és még legalább egy évtizedig Tesla tudta kutatásait finanszírozni, azonban késobb ez a pénz elfogyott és megint nehéz anyagi körülmények között folytatta munkáját.

TESLA, A FELTALÁLÓ

1889 után Tesla már nem foglalkozott a váltóáram kérdéseivel. A Westinghouse-nál maradt még egy darabig konzultánsként, azonban idejének nagy részét New York-i laboratóriumában töltötte, ahol a nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű áramok kérdése foglalkoztatta leginkább, de gyakorlatilag minden érdekelte, ami az elektromágnesességgel kapcsolatos. Az elkövetkezendő néhány évben olyan alapvető találmányok és felfedezések sorát mutatta be, melyek később a technika és a tudomány haladását jelentős mértékben befolyásolták. A feljegyzések szerint nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű generátorával a ciklotron ősét valósította meg, de nevéhez főződik az elektronmikroszkóp legelső verziójának feltalálása is. Különböző vákuumcsövek sorát próbálta ki és mutatta be előadásain. Ezeket a csöveket, melyeket ma általában fénycsőként ismerünk, csak ötven év múlva kezdték ipari méretekben gyártani, felhasználni.

Ő ezeket az effektusokat arra használta, hogy a fénycsövekből kedvenc szerb költőjének nevét formázta meg és ez ott világított előadásain a háttérben díszletként. Gyakran tartott esténként, éjszakánként bemutatókat laboratóriumában barátainak. Edisont és a kor kevés fizikusát nem hívta meg ezekre a bemutatókra a köztük levő rossz viszony miatt.

Olyan dolgokat tudott megcsinálni, amit azóta sem volt senki képes megismételni. Egyik kedvenc mutatványa alkalmával két fémlapot tett le a helyiségbe és a körülvevő levegő nemsokára egyenletes fényben izzott. Ma sem tudjuk, hogy mi lehetett pontosan ez a jelenség. Erre csak azt mondta, hogy semmiség, nem is érdemes vele foglalkozni és nem is szabadalmaztatta ezt a készülékét.

Olyan fénycsöveket mutatott be, melyek világítottak anélkül, hogy bármilyen vezeték csatlakozott volna hozzájuk; bárki a kezébe foghatta, vihette ide-oda, a cső vagy a gömb állandóan fényt sugárzott. Többször megismételte hallgatósága előtt, hogy egy lezárt dobozból kivett egy fénylő gömböt, majd betette egy másik lezárt dobozba, miközben a gömb tovább világított. A fénylő csövek titkát ma már ismerjük, és azt is, hogy induktívan kapcsolt nagyfrekvenciás áram folyt rajtuk keresztül, de a fénylő levegő titka a mai napig sem derült ki.

Tesla jelentős mértékben tovább fejlesztette William Crookesnak, az ismert angol kutatónak (a parajelenségek kutatásának egyik ismert úttörője) munkásságát. Tesla sohasem felejtette el megemlíteni, hogy Crookes munkáját viszi tovább.

Úgy tűnik, hogy néhány esetben inkább varázslónak, mint kísérletező kutatónak tartották kortársai. Több alkalommal bemutatta például, hogy a rajta áthaladó nagyfrekvenciás, nagyfeszültségű áram nem tesz benne semmi kárt, pedig szikrák pattogtak róla és a sötétben ő maga kísérteties fényárban úszott. Ennek magyarázatát ma már tökéletesen ismerjük, hiszen a szervezetben az áramvezetés elsősorban ionokkal történik és a viszonylag nagy tömegű ionok a nagyfeszültségű, nagyfrekvenciás áram hatására nem mozdulnak el, így az élő szervezetet nem érintik. Az úgynevezett “skin”-hatás, vagy bőrhatás miatt csak a bőrfelület legkülső rétegeiben áramlik az energia, így a test belsejében nem tesz kárt az energiának ez a fajta terjedése.

Olyan motorokat mutatott be például, melyek csak egy dróttal voltak a hálózathoz kötve, a másik vezeték helyett a levegőben terjedt az energia. Azonban – és ez számunkra nagyon fontos – ekkor kezdte emlegetni, hogy olyan motorokat is lehet csinálni, melyekhez egyáltalán nem kell semmiféle drót, sőt, a térben energia van, mindenki számára elérhető módon. A következőképpen fogalmazta ezt meg “Eljön az idő, amikor majd nem kell (nagyfrekvenciás váltóáram segítségével) továbbítani energiát. Egyáltalán nem lesz szükség az energia szállítására. Néhány generáció múlva gépeinket olyan energia fogja hajtani, ami az univerzum minden pontjában rendelkezésre áll. Ez az ötlet egyáltalán nem új. Anteus gyönyörű legendájában már megtaláljuk, aki a földből kapja erejét. A térben mindenütt energia van. Statikus vagy kinetikus ez az energia? Ha statikus, akkor reményeink hiábavalóak, ha kinetikus, akkor – és ezt biztosan tudjuk – pusztán idő kérdése, hogy az ember mikor fogja megoldani, hogy gépeit a természet kerekeihez közvetlenül kapcsolja.”

Tesla gyakran bemutatta az úgynevezett “széngömbös” lámpáját, ami egy gömb alakú vákuumcső volt. Itt az egyetlen elektróda egy kör alakú, szénből készült lapos lemez volt, és a nagyfrekvenciás áram hatására a gáz folyamatosan rezegve a cső belsejében izzásba jött és gyönyörű fényt adott. Az elektróda állandó bombázása tette lehetővé ezt a jelenséget, az elektróda körül a ritkított gáz – plazma – nagy sebességgel, frekvenciával rezgésbe tudott jönni. Tesla tudta, hogy a töltött levegőrészecskék nemcsak itt, a lezárt üveggömbben mozognak, hanem a természetben is megtalálható ez a kozmikus sugárzás, sőt az északi és déli fény is ezen a jelenségen alapul.

A hallgatóság persze kétkedve fogadta szavait, amikor azt állította, hogy megmérte a kozmikus sugarak energiáját és az több száz millió voltot tett ki.

Tesla bemutató előadásai után öt évvel Henry Becquerel Franciaországban kimutatta a szurokérc sugárzását, majd a Curie-házaspár hosszas munkával felfedezte a radioaktív sugárzás egyik formáját. Robert Millikan harminc évvel később igazolta, hogy valóban léteznek kozmikus sugarak és sugárzások. Bár ő úgy gondolta, hogy ez inkább csak nagyfrekvenciás sugárzás, azaz fotonok özöne. A negyvenes években a Nobel-díjas Robert Millikan és a szintén Nobel-díjas Arthur Compton között ezért kemény vita is dúlt. Végül is kiderült, hogy mindkettőjüknek igaza van.

Az a furcsa kis gömb alakú lámpa az elektronmikroszkóp ősét is jelentette, mert az ionmikroszkóp néven ismert készülék hasonló elven alapul. Ennek a kis szerkezetnek fontos része volt a rezonancia elvének alkalmazása. Ez a rezonancia a későbbi ciklotronok alkalmazásához elengedhetetlennek bizonyult.

Tesla másik találmánya a róla elnevezett Tesla-tekercs. Nagyon nagy feszültségű, nagyfrekvenciás áramot tudott adni, ez nemcsak a gyorsítókhoz volt elengedhetetlen – ez vetette meg a későbbiek során a távközlés forradalmasításának alapjait, a rádió és a televízió jeleinek továbbításához is szükséges ez a készülék.

Tesla felfedezései nyitották meg az utat ahhoz, hogy olyan készülékeket lehessen készíteni, melyek sok más embernek Nobel-díjat hoztak, az ő nevét azonban ma már ritkán találjuk meg könyvekben. Például Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete című munkájában Tesla neve egyáltalán nincs megemlítve, valószínűleg azért, mert jóval megelőzte kortársai gondolkodását, nehéz volt beilleszteni az akkori gondolatmenetbe, másrészt Tesla nem publikált a kor tudományos folyóirataiban. Szabadalmakat készített és előadásokat tartott, hogy a szerkezeteket működés közben is bemutassa.

Az előadásoknak mindig óriási visszhangja volt. Angliában, Franciaországban a kor vezető tudósai is részt vettek ezeken a bemutatókon, és mindig akadt a fiatalok között egy-két ember, akit a látottak további gondolkodásra és munkára serkentettek.

ELSŐ LÉPÉSEK A RÁDIÓZÁSBAN

Teslát ebben az időben már egyre inkább a rádiózással kapcsolatos technikai problémák kötötték le. J. C. Maxwell és Gustav Hertz munkája nyomán már ismeretes volt, hogy léteznek rádióhullámok, azonban a Hertz által készített eszközök technikailag még tökéletlenek, a gyakorlatbán használhatatlanok voltak. Tesla bevezette a földelést, ami jelentősen megjavította ennek az első szikratávírónak a hatékonyságát. Nagyobb távolságokból lehetett a jeleket venni, és messzebbre adni. Mivel ekkor még nem voltak anyagi gondjai, délutántól reggelig mindennap a laboratóriumában dolgozott, sőt, néha napokig nem aludt, állandóan a kísérleteivel foglalkozott.

Egyik ilyen alkalommal, amikor a sok munkától teljesen kifáradt, kimerült, egy kép ugrott be neki: egy párizsi hotelben egy telegramot kap, melyben értesítik, hogy édesanyja súlyos beteg. Mivel régóta hívták különböző tudós társaságok, végül is elfogadta a meghívásokat és több bemutató előadást tartott Európában. Egy angliai előadáson ismerkedett meg Sir William Crookesszal, aki azonnal kipróbálta Tesla szerkezeteit, megismételte kísérleteit, és azok természetesen jót működtek. Crookes sokat beszélgetett Teslával az ő parajelenségekkel kapcsolatos tapasztalatairól. Tesla maga is megerősítette hasonló élményeivel. Mindkettőjüket azonban elsősorban a rádiójelek, az elektromágneses jelek felhasználása, erősítése és továbbítása foglalkoztatta.

Párizsban, miután befejezte előadásait, ahogy előre látta, megjelent egy küldönc sürgönnyel a kezében, melyben értesítették, hogy édesanyja súlyosan beteg. Tesla az első vonattal hazaindult, hogy még életben találja. Néhány órát sikerült csak beszélniük, másnap reggelre az édesanyja meghalt. Máskor is előfordult már Teslával, hogy pontosan megérzett előre dolgokat. Ugyancsak a kilencvenes években, amikor egy alkalommal nagy fogadást adott, néhány vendége Philadelphiába készült, de Tesla valamilyen módon megérezte, hogy nem szabad elmenniük. Határozottan lebeszélte őket arról, hogy vonatra szálljanak. Igaza lett. A vonat kisiklott és sok ember meghalt, megsérült.

Édesanyja halála után hosszú ideig ő sem tudott lábra állni. Hetek múlva, amikor már elég erősnek érezte magát az utazáshoz, Belgrádba látogatott, majd újra Budapestre ment. Budapesti látogatásakor kezdett el foglalkozni a természeti elektromos jelenségekkel, azaz a villámokkal. Hatalmas és heves villámokat figyelt meg Horvátországban és Magyarországon. Úgy gondolta, hogy érdemes lenne hatalmas energiájukat gyakorlati célokra is felhasználni.

Ezután visszautazott az Egyesült Államokba. St. Louisban egy bemutatón ismertette az első működő rádió távíróját, ahol 30 lépés távolságra egy Geisler-cső észlelte a leadott jeleket. A gyakorlatban ez jelenti a technikai rádiózás kezdetét. Marconi, akit ma szinte mindenki a rádiózás megteremtőjének tart, csak két évre rá ismételte meg Tesla kísérletét. Tesla előadását persze sok nyelvre lefordították, nagyon sok emberhez eljutott, így Marconi is olvashatta ezt. Érdekes viszont, hogy a széles körben ismertetett előadás anyagát végül is csak két év múlva ismételte meg Marconi, és mások sem dolgoztak gőzerővel addig a témán. Egy év múlva Sir Oliver Lodge; a parajelenségek másik kiváló kutatója 1891-ben már olyan készülékkel dolgozott, ami 150 lépés távolságra vitté át a jeleket.

Tesla sajnos nem tudta folytatni kísérleteit, mert Westinghouse-tól egy más típusú megbízást kapott. 1893-ban Chicagóban hatalmas világkiállítást szerveztek. A kiállítás fénypontja volt az a váltóáramú világítási rendszer, amit Tesla szabadalmai alapján készítettek. Teslára hárult a feladat, hogy a pavilonok világítását megtervezze és a munkálatokat vezesse. Az akkor még tartó egyenáram-váltóáram konkurenciaharcban fordulópontot jelentett ez a kiállítás, fényesen igazolta a váltóáram előnyeit. Eddig a pontig ugyanis a Fehér Házban, ahová bevezették Edison egyenáramú rendszerét, az elnöknek tilos volt a kapcsolókat megérintenie, külön szolgát tartottak erre a célra, mert veszélyesnek minősült még az egyenáram. Tesla váltóáramú rendszerének elterjedése után már az amerikai elnök is hozzányúlhatott a kapcsolóhoz.

A nagy kiállításon Tesla szinte összes váltóáramú találmánya szerepelt, sőt azt is bemutatták, hogy a váltóáram egyenárammá alakítható és kétfázisú, többfázisú motorok, dinamók sora működött a látogatók szeme láttára.

A kiállítás megtette hatását, mert a váltóáramú rendszer ezután töretlen diadalmenettel haladt előre. Az egyenáramú rendszerek fejlődése megállt, stagnált, majd nemsokára e rendszerek teljesen eltűntek. 1895-ben a Westinghouse már tizenötezer lóerőnyi elektromos teljesítményt szállított a fogyasztóknak, a Niagara-vízesés energiáját pedig egy ötvenezer lóerős váltóáramú egységgel akarták hasznosítani. Megkezdődött a váltóáram nagyméretű ipari alkalmazása is az első pittsburghi alumíniumkohóban. Pontosan azért, mert sokan látták ebben a rendszerben a jövőt, egyszerre húsz perben is érintve voltak azokkal szemben, akik a szabadalmakat kisajátították, vagy jog nélkül használták.

Azért, hogy egyre csökkenő pénzéből újabb kísérleteket, újabb kutatásokat végezhessen, külső pénzforrásokra volt szüksége. De ehhez meg kellett győznie az embereket, a közvéleményt arról, hogy érdemes ebben az irányban kutatni. Ekkor még nem léteztek nemzeti alapítványok, kutatási alapok, így kizárólag csak bankárokhoz lehetett fordulni pénzért. Ők pedig általában rövidtávon gondolkoztak. De Tesla nemcsak az azonnali alkalmazásokban volt érdekelt, őt általában érdekelte az anyag, a fény, az elektromosság, a mágnesesség fizikai természete. Egy interjúban – amit a New York Timesnak adott 1894 szeptemberében leírta véleményét az anyagról és a világegyetemről, elmondta, hogy az elektromos világításban az energia 90%-a gyakorlatilag nem hasznosul, és olyan dolgokon gondolkodik, hogy ne kelljen az energiát drótokon vezetni. A következő fontos kijelentését megint megismételte: Remélem, hogy megélem azt a pillanatot, amikor ennek a szobának a közepén egy olyan gépezet fog működni, melyet semmi más nem hajt, mint annak a közegnek az energiája, ami mindnyájunkat itt körbevesz.”

Sikereinek csúcsán azonban váratlan tragédia történt. 1895. március 13-án hajnali 2 óra 30 perckor a laboratóriuma kigyulladt, majd porig égett, benne sok százezer dollár értékű kísérleti felszerelése, jegyzetei, mindaz, ami munkájának, feltalálói tevékenységének folytatásához szükséges lett volna. Az épület – mint kiderült – nem volt biztosítva, így minden odaveszett. Anyagilag reménytelen helyzetbe került, kísérleteit nem tudta folytatni. Egy év is eltelt, mire új laboratóriumot tudott alapítani és a legszükségesebb eszközöket le tudta újra gyártatni.

Ekkor elsősorban a rezonancia problémája foglalkoztatta. Mind a mechanikai, mind az elektromos rezonancia érdekelte és számos kísérletet végzett ezen a téren. Egyik alkalommal, amikor egy piciny elektromechanikai rezonátort erősített új laboratóriuma épületének tartóoszlopához, a környékbeli ablakok sorra kitörtek és a rendőrség is kivonult. A piciny, mintegy ébresztőóra nagyságú rezonátor pontosan azon a frekvencián rezgett, ami az épület ablakainak saját rezgésszáma volt, így azok egymás után durrantak szét. A rendőrség már régóta figyelemmel kísérte és gyanús figurának tartotta Teslát, mivel furcsa zajok, zörejek jöttek ki laboratóriumából.

Nemcsak a rezonancia jelensége kötötte le figyelmét, hanem a rádióhullámok egy érdekes gyakorlati felhasználása is, méghozzá a távirányítás, a távműködtetés, a robottechnika terén. Akkor tört ki az Egyesült Államok és Spanyolország között egy háború, és úgy gondolta Tesla, hogy a katonákat érdekelni fogja a távirányítású robbantóhajó. Ebben a reményében is csalódott. Évtizedek teltek el, mire a haditechnikában elterjedtek az ilyen eszközök.

Érdekes és fontos, hogy az elektromos eszközök egyre nagyobb száma öntötte el a világot. Villamosok jártak az utcán, árammal világítottak, sőt megjelent a telefonhálózat és az első bátortalan lépésekkel megkezdődött a rádiózás is. De még mindig nem tudták, hogy mi is az az elektromosság. A problémát egyszerűen lezárták azzal, hogy valamiféle fluidum, delej. A jelenséget Thomson fejtette meg 1897-ben. Az elektron felfedezésével ő mutatta ki, hogy ez a részecske felelős az elektromos jelenségek döntő többségéért.

A versengés Edisonnal tovább tartott és néha egészen humoros, túlzó megjegyzésekre ragadtatták magukat a feltalálók. 1898 újévén Edison azt jelentette ki, hogy olyan szerkezetet talált fel, aminek segítségével a gondolatok lefényképezhetőek. Mára tudjuk, hogy nem volt igaza. Tesla azt jelentette ki, hogy a nap sugarait munkába tudja fogni és szabadalmaztatja is készülékét. Ő igazat mondott, valóban kidolgozott olyan szerkezeteket, melyek a levegőben levő töltéseket – származzanak bármilyen forrásból is – összefogták, és ez nagy feszültséget, de igen kis áramokat adott. Mindenesetre az e területen végzett tevékenysége lökést adott a szabadenergia-kutatáshoz.

COLORADO – VILLÁMOK KÖZÖTT

A múlt század utolsó évében Tesla egy új, nagyszabású vállalkozásba kezdett, aminek alapötletét horvátországi és magyarországi látogatása adta meg: a villámokkal kezdett foglalkozni, pontosabban azzal, hogy hogyan lehet óriási nagy szikrákat előállítani, és hogyan lehetne elektromosságot továbbítani drót nélkül.

Colorado Springsben hozott létre egy hatalmas laboratóriumot, ugyanis ott volt elegendő mennyiségű áram a kísérleteihez. Egy hatalmas méretű Tesla-tekercset épített, amiből több tíz méteres szikrák ugrottak ki. Ilyen nagyméretű generátort utána még évtizedekig nem épített senki. A laboratórium bejáratára, amikor elkészült, Dante Infernójából írtak ki egy rövid idézetet: “Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”

Természetesen azonnal elterjedt a pletyka, hogy olyan berendezést készített, ami egy szempillantás alatt száz embert tud megölni. A dolog így igaz is volt persze, de nem erre készült az óriási Tesla-tekercs. Május 19-én érkezett meg Colorado Springsbe. Szokásos különcségeinek megfelelően a szállodában hárommal osztható szobaszámot kért és napi 18 tiszta törülközőt, mivel betegesen félt a baktériumoktól; lakrészét ő maga takarította. A laboratórium a városon kívül épült, legközelebbi szomszédja a süketek és vakok iskolája volt, mondván, hogy így nem zavarja őket a hangos csattogás; ami a kísérletek várható eredménye volt.

Teslát nemcsak a rádiózás érdekelte ekkor, hanem megpróbált olyan eszközöket készíteni, melyek segítségével elektromos teljesítményt lehet továbbítani. A nyár közepére szerelte össze Colorado Springs-i laborját és élvezte a száraz, tiszta, jó levegőt, ami elengedhetetlen volt kísérleteihez. Először elektromos méréseket végzett. Észrevette, hogy a föld atmoszférájában a térerősség napszakonként változik, és távoli zivatarok is befolyásolják. A távolodó zivatarok vizsgálata vezette arra az eredményre, hogy egészen nagy távolságból is lehet energiát átvinni, mivel ezeket pontosan tudta érzékelni, mérni. Megfigyelte hosszú hullámhosszú állandó hullámok kialakulását is. Ez vezette arra az ötletre, hogy drót nélkül is lehet nagyobb távolságokra ilyen módon energiát átvinni. Ezt az elképzelését tovább csiszolta, sőt szabadalmat is nyújtott be rá, azonban ez soha nem terjedt el.

Sajnos a mesterséges energiaátviteli kísérletei elején már gondok jelentkeztek. Ugyanis a legelső kísérletsorozatnál, amikor 2030 méteres szikrákat tudott létrehozni, annyira túlterhelte a városka generátorát, hogy az elromlott, kigyulladt. A városkára napokig sötétség borult, Teslának saját költségén kellett megjavíttatnia.

Gyakran érdekes, váratlan eredmények is születtek. Egy napon, a viszonylag tiszta levegőben kísérletezve észrevette, hogy olyan erős köd keletkezett a nagyméretű laboratóriumban, hogy a kezét alig látta. Bár nem indult el ebbe az irányba, de úgy érezte, hogy az effektus segítségével száraz helyeken is öntözni lehetne.

Másik érdekes dolog, amit a naplójából ki lehet deríteni, hogy kísérletei közben különös tűzgömbök jelentek meg, és viszonylag lassan mozogtak, általában vízszintes irányban. Ezeket a tűzgömböket gömbvillám néven már ismerték, Tesla is hallott róluk. Vajon gömbvillámot állított volna elő Tesla? Ő mindenesetre világosan leírja ezt naplójában. Úgy érvelt: lehet, hogy a kezdeti energia nem lenne elég a jelenség állandó ébrentartásához, de az újabb és újabb környező szikrákból állandó energiát kap, és így a jelenség folyamatosan létezhet. Ezt az elméletet évtizedekkel később a Nobel-díjas Pjotr Kapica is felelevenítette, kísérletileg azonban nem sikerült igazolni, hogy ezek a fénylő gömbök valóban azonos tulajdonságokat mutatnának a természetben megfigyelt gömbvillámmal.

Egyik éjszaka, amikor éppen környezeti feszültségméréseket végzett, különös, ritmikus jelekre lett figyelmes egy bizonyos frekvencián. Úgy gondolta, hogy távoli csillagok jeleit, de elképzelhető és valószínűbb, hogy valamelyik rádiócsillag jeleit fogta. Ezen a területen is évtizedekkel előzte meg kortársait, mondhatjuk, hogy a rádiócsillagászat első, bátortalan lépéseit tette meg. Hosszú méréseket végzett még, hogy megbizonyosodjon igazáról. Amikor ezt nyilvánosságra hozta, természetesen a tudósok azonnal kikeltek ellene, mondván, hogy ez biztos csak mérési hiba és már megint nem figyelt a méréseire.

Ezekből a kellemetlen epizódokból, kisebb-nagyobb szurkálásokból, gyűlölködésekből Tesla lassanként megérezte, hogy hiába tesz újabb és újabb felfedezéseket, észrevételeket, kortársai, a kutatók mindig keresik a lehetőséget, hogy nevetségessé tegyék, lejárassák.

Amikor végre visszatért újra New York-i laboratóriumába, újságírók hada fogadta. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy vajon valóban földön-kívüli jeleket detektált-e. Tesla makacsul kitartott állítása mellett, míg természetesen tudóstársai kinevették.

Természetesen újra előjöttek anyagi problémái, pénzre volt szüksége, hogy munkáját folytathassa. Újra Morganhoz ment, hogy egy világot átfogó rádió adó-vevő rendszert építhessen ki. Morgannak persze nem beszélt az energiaátviteli rendszeréről. Tudta, hogy Morgan nem támogatná azt, hiszen milliókat fektettek be a váltóáramú rendszer és a távvezetékek kiépítésébe, és most egy csapásra használhatatlan lenne ez a rendszer. És a pénzemberek annak sem örültek volna, hogy bárki titokban rácsatlakozhatna egy ilyen rendszerre és ingyen kaphatna energiát. A rádióadó azonban érdekelte Morgant, és százötvenezer dollárt ajánlott fel. De hozzátette, hogy ez az utolsó alkalom, és több pénzzel a továbbiakban nem hajlandó támogatni Teslát.

El is kezdődött a nagy építkezés Long Islanden, egy Wardencliff nevű kis helyen, ahol az első nagyméretű rádióadó torony épült meg. Tesla napjai pénzszerzéssel, a készülékek tervezésével, kísérletezéssel és kutatómunkával, valamint a kor elitjével való találkozásokkal teltek el. Energiamegtakarítási kampányba kezdett, mondván, hogy végesek a Föld tartalékai, érdemesebb lenne a szélenergiát is befogni az elektromos áram termelésébe. Edison talán csak megszokásból – azonnal ellenezni kezdte ezt a tervet, arra hivatkozva, hogy Brazília őserdei legalább ötvenezer évre elegendő tüzelőanyagot biztosítanak.

Az állandóan erősödő infláció végzetes gondokat okozott Teslának, mert a Morgan által küldött százötvenezer dollár kevésnek bizonyult a rádióadó megépítésére, befejezésére.

Teslának újabb szerencsétlenségére az az építész, aki a magas adótornyot építette, meghalt, egyik ismerőse lelőtte. Végül is soha nem tudott annyi pénzt összeszedni, amennyivel sikerült volna befejezni a torony építését. Hitelezői állandóan fenyegették. Végül mindenét el kellett adnia, hogy legalább a hitelek egy részét visszafizethesse. A nagy álom, a világot behálózó rádióadó csak évtizedekkel később valósult meg. Bár nem sok pénz kellett volna már a befejezéséhez, de nem talált olyan bankárt, aki ebben segített volna. Az első világháború idején – attól félve, hogy német kémek valamire használhatják – valaki felrobbantotta a tornyot. Így elvágták annak a lehetőségét, hogy valaha is befejezzék ezt a korát messze megelőző tervet.

1915-ben felröppent a hír, hogy Tesla és Edison együtt Nobel díjat kapnak eddigi munkásságukért. Végül is nem kaptak. Ha utólag ezt egyáltalán rekonstruálni lehet, akkor talán azért nem, mert Edison úgy nyilatkozott: ő nem hajlandó Teslával együtt átvenni ezt a díjat.

Mindenesetre Tesla valóban rászolgált volna, hiszen Marconi 1909-ben Nobel-díjat kapott a drótnélküli távíró kifejlesztésében való munkájáért. Tesla évekkel megelőzte Marconit, és számos olyan alkatrészt tervezett, ami nélkül a rádiózás nem jöhetett volna létre. Ha azt nézzük, hogy 1912-ben G. Talin svéd mérnök Nobel díjban részesült azért, mert a világítóbóják gáztartályainak szabályozását megoldotta, akkor azt mondhatnánk, hogy feltétlenül érdemesek lettek volna mindketten a Nobel-díjra. Ám 1915-ben a Bragg testvérek kaptak fizikai Nobel-díjat a kristályszerkezetek röntgensugárral történő vizsgálati módszerének felfedezéséért.

Tesla sohasem kapott méltó tudományos elismerést munkájáért, és anyagilag sem lett sikeres.

Az I. világháború idején Tesla egy olyan szerkezeten dolgozott, ami rádióhullámok visszaverésével jelezte volna; ha valami nagyobb test, például hajó közeledik. Ez azért volt szükséges, mert a német búvárhajók rendre elsüllyesztették az amerikai szállítóhajókat. Kidolgozta a tervet, modellt is készített, ám a katonák nem érdeklődtek a találmány iránt (amit később, a második világháborúban radarként már alkalmaztak).

Sajnos az idő nem Teslának és a hozzá hasonló gyakorlatias embereknek dolgozott, lassan kezdett megjelenni egy olyan kutató fizikus generáció, amelyik egyre inkább eltávolodott a hétköznapi élet problémáitól. Tesla elképzelése a gravitációról egészen más volt, mint amit Einstein hirdetett, és mint amit később a fizikusok elfogadtak. Tesla azonban már nem hozta nyilvánosság elé, hogy mit is képzel ő a gravitációról, már tudta előre, hogy nevetségessé tennék.

Tesla elutasította Einstein nézeteit a fizikáról, ezért tudta, hogy nem lenne sikere a kutatók körében. Többször hangoztatta, hogy az atomenergia túlságosan veszélyes, nem ellenőrizhető. Ha a kor technikai szintjét vesszük, akkor azt kell mondanunk, igaza volt. A kor kutatói ekkor azon vitáztak, hogy az elektromágnesesség végül is korpuszkuláris vagy hullámjelenség-e. Bragg (aki 1915-ben Tesla helyett kapta a Nobel-díjat) így summázta a dolgot: “Isten hétfőn, szerdán és pénteken a hullámelmélet szerint működteti a világegyetemet, az ördög a kvantumelmélet szerint kedden, csütörtökön és szombaton:”

Tesla későbbi éveiben sokat dolgozott azért, hogy valamiféle egységes fizikai leírást adjon az elektromágnesességről és a gravitációról. Úgy vélte, hogy az anyag minden formája valami közös ősanyag megjelenési formája – az éter – és ez a teret teljesen kitölti. Azt is állította, hogy a kozmikus sugarak és rádióhullámok néha gyorsabban mozognak, mint a fény. Kijelentése után nem tudott szót érteni kortársaival.

Tesla a húszas évek elején még bejelentett néhány érdekes szabadalmat. Ilyenek voltak a termomagnetikus motorok, áram- és sebességmérő eszközök, nagyfrekvenciás mérőeszközök stb. Nagyon érdekes találmánya volt a lapát nélküli turbina és szivattyú, amely a folyadékok viszkozitását használta fel arra, hogy vagy motorként vagy szivattyúként használhassák. Érdekes, hogy ez az eszköz nem terjedt el, pedig bizonyos tartományokban legalább olyan jó, vagy jobb hatásfokú, mint a szokásos lapátos szivattyúk vagy turbinák, de jóval olcsóbb, valamint a kavitációkra sem érzékeny. Mégis, ezek az eszközök még az egyetemi tananyagban sem szerepelnek, tökéletesen elfeledte őket a világ, csak néhány megszállott ember dolgozik az ötlet újraélesztésén.

Dokumentálhatóan kidolgozott egy különleges sugárfegyvert, amit 1947-ben az amerikai hadsereg különösen fontosnak nyilvánított. Az utóbbi években ötletét újra feltámasztották, része lett volna az úgynevezett csillagháborús tervnek.

1922-től kezdve már nem adott be új szabadalmat, és részben a világtól visszavonultan élt. Anyagilag helyzete nagyon erősen megrendült, egy olcsó szállodában kellett laknia. Rövid ideig még volt kutatási lehetősége, még folytatott kísérleteket, a későbbiek során azonban már erre nem tudott anyagi fedezetet találni. Ezekben az években készíthette el azt a készülékét, aminek segítségével az általa éternek nevezett valamiből energiát vont ki.

Amikor a 80. születésnapján megkérdezték, hogy mit tart élete legfontosabb találmányának, a következőt válaszolta: “Ez egy újfajta cső és a hozzá tartozó apparátus. Már 1896-ban használtam olyan csövet, ami 4 millió voltos feszültségen működött. Később aztán 18 millió voltot is sikerült elérni, azonban ekkor legyőzhetetlennek tűnő akadályokba ütköztem. Meggyőződtem arról, hogy valami teljesen más típusú csövet kell kifejleszteni ahhoz, hogy ezeket a problémákat leküzdjük. Ez a feladat jóval nehezebbnek bizonyult, mint vártam, de nem elsősorban a cső elkészítésében, hanem a működtetésében. Éveken keresztül csak lassan haladtam előre. Aztán teljes sikert értem el. Olyan csövet találtam fel, amit nehéz tovább javítani. Ideálisan egyszerű, nem gyengül az idővel és bármilyen nagy potenciálon, feszültségen működtethető. Egészen nagy áramok is átfolyhatnak rajta, és bármilyen reális szinten belül használható energiaátalakításra. Könnyen szabályozható, és ezért nagyon nagy eredményekre számíthatok. Többek között lehetővé teszi, hogy olcsó sugárzó anyagokat állítsunk elő vele bármilyen mennyiségben, és sokkal hatékonyabb lesz, mint az anyag átalakítása mesterséges sugárzással.”

Volt egy másik nagyon furcsa meglátása is. Azt állította, hogy különleges nagy vákuum segítségével érdekes, szókatlan effektusokat tud előidézni. Azt vallotta, hogy nem helyesek az akkori elméletek az elektronról. Véleménye szerint, amikor egy elektron elhagyja az elektródot, akkor elképzelhető, hogy töltése nagyobb a szokásosnál. Nehéz utólag megítélni persze, hogy mire gondolt. Mindenesetre 1977-ig szentségtörésnek számított kimondani azt, hogy az elektron töltésének töredéke vagy többszöröse létezhet egy részecskében. Azóta a kvark-elmélet általánosan elterjedt, és ma már nem szentségtörés kiejteni azt, hogy az elektron töltésének törtrészei is létezhetnek valóságként.

Tesla biztos volt abban, hogy élet létezik más planétákon is. Többször megerősítette, hogy lehetséges velük kommunikálni. Ezt csak azért állította, hogy tovább erősítse különcségének hírét? Ma ezt már nem tudjuk megválaszolni. Mindenesetre a második világháború kitörése idején Tesla újra jelentkezett a hadügyminisztériumnál, hogy négy találmányát felajánlja. Ezek a következők voltak:

1. Szabad (vákuum nélküli) levegőben halálos energiasugarak keltése (ezeket az előbb említettük, erről a vázlatok valóban ma is megtalálhatók).

2. Nagy elektromos feszültségek keltésére szolgáló módszer (ilyenekkel biztosan rendelkezett, de nem tudni hogyan akarta ezt felhasználni).

3. Ezt a feszültséget erősítő, tovább fokozó módszerek,

4. Egy új módszer, ami rendkívül nagy elektromos tolóerőt gerjesztene.

A hadsereg azonban akkor még nem volt kíváncsi Tesla találmányaira, így ezekből akkor nem valósult meg semmi.

Tesla idős kora sajnos egyre újabb és újabb betegségeket hozott elő, és egyre több időt töltött betegágyban.

Alvás közben érte az agytrombózis 1943. január 7-én. Semmilyen gyanús körülményt nem találtak, békésen távozott a földi létből.

Mi lehetett az a furcsa cső? Mik lehettek azok a nagy feszültségek, furcsa rezonanciák, amikről beszélt? Vajon igaz lehetett-e az a bizonyos akkumulátor nélküli elektromos autó?

Forrás : Egely György : Tiltott találmányok

A fenti részletet innét másoltam a Térszobrászatra. (Egy-két kisebb korrekcióval.)

Hozzászólok!

A weblap további használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás