2019 november 11 - hétfő
Kezdőlap > 8. AZ OLVASÓK ÍRTÁK > 8.5. Vferi: Energia kinyerése a kontaktpotenciálból

8.5. Vferi: Energia kinyerése a kontaktpotenciálból

Írta: Vferi

Egy hónappal ezelőtt Vferi küldött egy leírást, amiben egy nagyon érdekesnek tűnő elméletet ismertetett. Íme:

"Dicsőség a magasságban Istennek
és békesség a földön a jóakaratú embereknek!"

Előzmények

Amikor évekkel ezelőtt végigolvastam több fizika és villamosságtan könyvet, az ingyenenergia előállításának lehetősége után kutakodva, megakadt a szemem a kontaktpotenciálon. Ha ugyanis két különböző anyagot kontaktusba hozunk egymással, eltérő atomi energiaszintjeik miatt elektronáramlás indul meg köztük, addig amíg a két energiaszint ki nem egyenlítődik. Így az egyik anyag kissé pozitívabb, míg a másik kissé negatívabb lesz, az egyensúly beálltakor.

Ez a potenciálkülönbség azonban – ha egy műszer tapintóit az anyagokhoz érintjük – nem mérhető ki, mert az anyagok és a műszer tapintóinak anyaga között szintén fellép egy kontaktpotenciál, és mint a könyvek is írják, ezek előjele olyan, hogy zárt áramkörben a kontaktpotenciálok matematikai összege zérus, mindegy milyen anyagokat kötünk sorba. Említik továbbá, hogy ezért a kontaktpotenciál kimérése csak speciális eszközökkel, laboratóriumi környezetben lehetséges.

És persze az elmaradhatatlan bla-bla, ez azért van így, hogy az energia megmaradás teljesüljön….

Nemrég találkoztam két elmés fickóval (Attila és Tamás), akik egyszerű módszert eszeltek ki a kontaktpotenciál mérésére. Ötletük lényege, hogy a két anyagból készítenek egy-egy kisméretű síklapot, majd ezeket vékony huzallal egy ellenálláson és egy változtatható egyenfeszültség forráson keresztül összekötik. Az egyik lapot fixen rögzítik, míg a másikat egy kisméretű hangszóró membránjához erősítik. A hangszórót egy fémlemezzel a fixen rögzített lemezke fölött rögzítik, úgy, hogy a két lemez síkkondenzátort alkosson. Ha a hangszórót hanggenerátorról táplálják, a két lemez távolsága, ezzel együtt a kondenzátor kapacitása, a rezgések ütemében változik. Mivel a két különböző anyagú lemez egymással össze van kötve (tetszőleges anyagú huzallal), a körben fellépő kontaktpotenciál a fegyverzetek között a kontaktpotenciállal megegyező feszültséget hoz létre. Ezért amikor nincs bekapcsolva az egyenfeszültség, az ellenálláson szkóppal a kondenzátor kapacitásának változása miatt, a kapacitás változás ütemének megfelelő frekvenciájú feszültség mérhető.

Ha bekapcsoljuk az egyenfeszültséget, melynek polaritását a kontaktpotenciál irányával ellentétesen kötjük be, és nagyságát a kontaktpotenciál értékére állítjuk, lényegében megszüntetjük a kondenzátor töltését, ezért kapacitásának változása többé nem hajt keresztül áramot az ellenálláson, így a szkóp által mutatott feszültség is nulla lesz. Ekkor az egyenfeszültség értéke megegyezik a két mért anyag kontaktpotenciáljával. A módszer zseniálisan egyszerű, a "konyhaasztal sarkán" elvégezhető és működik!
Ez bátorítást adott, hogy talán kis gondolkodással, Isten segítségével mégiscsak lehetne találni valamilyen megoldást a kontaktpotenciál energiájának kinyerésére. Az alábbiakra jutottam:

Az alapeffektus

Nézzük az alábbi sematikus ábrát. (1.ábra)

kondis 8.5. Vferi: Energia kinyerése a kontaktpotenciálból

1. ábra. A működés sematikus elve

Középen található (piros-kék) két eltérő anyag, amit az egyszerűség kedvéért vasnak-Fe és réznek-Cu neveztem el, de bármilyen egymástól jelentősen eltérő energiaszintű fém is lehet. Ezek össze vannak egymással például hengerelve, hegesztve, forrasztva stb. hogy az érintkezés a felületek között tökéletes legyen. Ez az eszköz maga a kontaktpotenciál, ami előállítja a lemezek közötti potenciál különbséget. Két oldalon található egy-egy kondenzátor, amit a kontaktussal azonos anyagú huzal köt össze. A baloldali közönséges kondenzátor, mindkét fegyverzetének anyaga megegyezik egymással és a baloldali összehengerelt fémlemez anyagával. A jobboldali kondenzátor baloldali fegyverzetének anyaga megegyezik a kontaktus jobboldali lemezének, és a kettőt összekötő huzalnak az anyagával. A jobboldali kondenzátor jobboldali fegyverzete és az áramkör összes többi vezetéke, kapcsolója réz.

C1=0,1mF, C2=1 mF

A két kondenzátor tetszőleges értékű lehet, de fontos, hogy a felemás anyagú fegyverzettel rendelkező C2 sokkal nagyobb legyen, mint C1, mert ez képezi az energia kinyerésének alapját.

Zárjuk a K kapcsolót. A kontaktpotenciál szétválasztja a töltéshordozókat, egyik oldalra -Q, a másikra azonos nagyságú, de ellentétes előjelő +Q töltés kerül, egész addig, amíg az anyagok Fermi szintjei egy magasságba nem kerülnek. A töltések megjelennek a jobb és baloldali kondenzátorok fegyverzetein, de mivel a baloldali kondenzátor tizedakkora kapacitású mint a jobboldali, azért a rajta levő feszültség tízszer akkora lesz, mint a jobboldali kondenzátoron.

A feszültségek a Q = C * U képlettel számolhatóak. Ha például feltételezzük, hogy a kontaktpotenciál 4 V feszültséget szolgáltat, akkor a kondenzátorok ismeretében felírhatjuk az alábbi egyenletet:

C1 * U1 = Q = C2 * (4 – U1)

Mindenki elvégezheti a behelyettesítést és rendezést, nekem U1 = 3,63 V és U2 = 0,363 V jött ki.

Számoljuk ki a kondenzátorokban felhalmozódott energiát:

W = 1/2 * C * U2

C1 energiája:

W1 = 1/2 * 0,1 * 10-6 F * 3,632 V = 0,658 * 10-6 J

C2 energiája:

W2 = 1/2 * 1 * 10-6 F * 0,3632 V = 0,0658 * 10-6 J

Látható, hogy a baloldali, azonos anyagból készült fegyverzetű kondenzátorban tízszer annyi energia gyűlt össze, mint a jobboldali kondenzátorban. Ekkor kinyitjuk K kapcsolót.

A baloldali kondenzátor mindkét fegyverzete és kivezetése réz, ezért ezt egy fogyasztón keresztül ki tudjuk sütni, hasznos munkát végeztetve vele. A jobboldali kondenzátor két fegyverzete és kivezetése a kontaktpotenciálnak megfelelő, különböző anyagból vannak, ezért ezt rövidre zárva nem tudjuk kisütni. Ahhoz hogy ezt megtegyük, a kontaktpotenciállal egyező nagyságú de ellentétes irányú feszültséget kell rákapcsolni. C2 kisütése W2 nagyságú energiát emészt fel. A jelen kapcsolás energiamérlege:

  1. Nem fektettünk be semmit
  2. Ezután a C1 kisütésekor nyertünk 0,658 * 10-6 J energiát
  3. Ezután a berendezés alapállapotának visszaállítása érdekében kisütjük C2-t, és ha ez sikerül mindössze annyi energia befektetésével, mint amit C2 tárol (W2 = 0,0658*10-6 J) akkor a tiszta nyereség 0,59*10-6 J ciklusonként.

Hogyan növelhető a kinyerhető energia mértéke:

  • Minél nagyobb kontaktpotenciál különbségű fémek alkalmazása
  • Minél nagyobb kapacitások alkalmazása
  • C1 és C2 kapacitások arányának helyes megválasztása. Minél nagyobb C2 és kisebb C1 annál kedvezőbb a viszony.
  • A másodpercenkénti ciklusszám növelése.

Az ismertetett elv nagyon egyszerű és szemléletesen mutatja az anyagban jelenlévő energia kinyerésének egy lehetséges módját, azonban van egy megoldásra váró feladat. Ez pedig a C2 kondenzátor kisütésének módja.

Ezt először a kondenzátorra kapcsolt, a kontaktpotenciállal egyező nagyságú, de ellentétes irányú feszültség rákapcsolásával képzeltem el, azonban Tomi barátom egy elektronikai feladatok megoldására kifejlesztett szimulátor programmal matematikai analízist végezve kimutatta, hogy a kisütéshez befektetett energia ezzel a módszerrel lényegesen nagyobb mint amit C2 tárol, és ez elviszi a C1-en létrehozott nyereségünket is.

A feladat tehát C2 nem réz anyagból készült másik fegyverzetére az ott található töltésekkel azonos mennyiségű, de ellentétes előjelű töltéshordozók szállítása, amit egyébként a kondenzátorban létrejött villamos erőtér iránya is támogat.

Ha például ionokat juttatnánk a kondenzátor fegyverzetei közé, vagy a kondenzátor fegyverzetei közti, eredetileg semleges gázt ionizáljuk, akkor az ionok elvégzik a munkát. Az ionok gazdaságos előállítását azonban meg kell tudnunk oldani.

Van még egy másik teóriám is ami szintén a kontakt potenciálból próbál energiát nyerni.

Mint az írás elején említettem, a kontakt potenciál energiájának kinyerését az a kísérleti tény teszi "lehetetlenné", hogy ha egy áramkörben sorba kapcsolunk vezetőket, akkor az anyagok találkozásakor létrejövő kontaktpotenciálok előjeles összege a teljes áramkörre nézve nulla lesz. Ezt kiküszöböli a felemás kondenzátoros ötlet, ahol a felemás kondenzátorban nem találkozik össze a két különböző anyag, az áramkör csak az eltolási áramokon keresztül záródik.

Egy másik ötlet szerint céljaink elérésében segíthet a kvantummechanikából jól ismert alagúteffektus.

Ennek lényege hogy egy részecske nullától nagyobb valószínűséggel átjuthat egy olyan potenciálgáton, amelynek leküzdéséhez egyébként nem rendelkezik elegendő energiával. A valószínűség annál nagyobb, minél keskenyebb és minél alacsonyabb a potenciálgát. Ez a jelenség áll elő akkor is, ha egy fémet nagy elektromos térerősség vesz körül. A fém belsejében található elektronok normál körülmények között nem hagyják el a fémet, mert ebben megakadályozza őket a fém felületénél jelen levő potenciálgát. A fém elektróda csúcsos kiképzése (ami a térerősséget szintén növeli, mert a térerősség fordítottan arányos a görbületi sugárral) nagy külső térerősséggel párosulva azonban annyira lecsökkentheti a kilépési munkát, hogy a fémet elektronok hagyhatják el. Ez a jól ismert hideg emisszió jelensége, ami lehetővé teszi a hidegkatódos elektroncsövek működését. Ha például egy áramkörbe beépítünk egy olyan elektroncsövet, aminek katódja Wolfram tű, és a térerősség növelése érdekében még egy homorú segédelektródával is kiegészítjük, aminek fókuszában a tű áll, talán elérhetjük a kívánt hatást. A homorú segédelektróda működésének alapja, hogy a térerősség vektora mindig merőleges a felületre, ezért egy félgömb alakú elektródának a belsejéből kilépő erővonalak a görbületi középpontjában koncentrálódnak. Ha a kilépési munkák oldaláról vizsgáljuk áramkörünket, a Wolfram tű-réz kontaktusnál a Wolfram 4,51 eV kilépési munkával bír, a tű cső felőli oldalán pedig, ahol a nagy térerő miatt lecsökken a kilépési munka, ennél jelentősen kisebb értékkel. A cső anódja készülhet például vasból, mint általában, ez nem befolyásolja a működést.

Sajnos az így létrehozott hidegkatódos cső működtetése nem egyszerű feladat, mert a kontakt potenciál kis feszültségen nagy áramokat szolgáltatva adja le energiáját, csövünk működtetéséhez pedig nagy feszültség mellett kis áramok kellenek. Ez a transzformáció talán megoldható ha a csövet nagyfrekvenciás impulzusokkal működtetjük, egy lambda negyedes illesztő tag alkalmazásával. A lambda negyedes tápvonal szakasz ugyanis impedancia illesztést végez. Bemenő oldalán árammaximum és feszültség minimum van. Ide építhetjük be a Wolfram tű és a tápláló réz vezető csatlakozási pontjaként létrejövő kontaktpotenciált. A másik végén pedig áramminimum és feszültség maximum van, ez a csőbe benyúló vége, ahol a tű van. A részletek még kidolgozásra várnak és több kísérletet kell még elvégeznünk, hogy megerősítést nyerjen ez az elképzelés.

Barátaimmal meggyőződésünk, hogy a világegyetem energiája számtalan módon kinyerhető, ezért arra biztatunk mindenkit, hogy merjen gondolkodni és ne tekintse lezárt igazságok gyűjteményének egyetlen fizika könyvet sem.

Többen türelmetlenségüknek adnak hangot. Hol van már a sokszor emlegetett áttörés az ingyenenergia kutatásában?
Ezt főként a szkeptikusok próbálják meg számon kérni rajtunk. De úgy gondolom, ezért egyáltalán nem szabad rájuk neheztelni. Nekünk nem feladatunk az ő meggyőzésük, és a velük való vita sem.

Úgy gondolom, ha Isten elérkezettnek látja az időt, és látja hogy mi sem ülünk ölbe tett kézzel, meg fogjuk kapni ezt az ajándékot.

Hozzászólok!

A weblap további használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás