8.16. Helembai Ferenc: Másodfajú perpetuum mobile

Írta: Helembai Ferenc

Létezhet a másodfajú perpetuum mobile? Ferenc itt következő írásában arra mutat rá, hogy igen.

"Ez az írás arról szól, hogy a termodinamika fejlődése során egy több mint egy évszázaddal ezelőtti apró hiba hogyan zárta el tőlünk a perpetuum mobile felfedezésének lehetőségét. Továbbá felvázolásra kerül annak konkrét megvalósítása.

Az idézetek dőlt betűvel Budó Ágoston: Kísérleti Fizika 1.-kötetéből valók.

Mint ismeretes a termodinamika első főtételének egyik megfogalmazása ezt mondja ki.

"Energia semmilyen folyamatnál sem keletkezik vagy semmisül meg, hanem csak egyik energiaformából valamilyen más energiaformává alakul át. Ez az energia megmaradásának elve. Az energiatételből következik, hogy nem lehet olyan gépet szerkeszteni, amely munkát végezne anélkül, hogy a munkával egyenértékű energiát fel ne használna. Azaz az elsőfajú perpetuum mobile lehetetlenségét fejezi ki."

"Az első főtétel nem mond semmit arról, hogy valamely folyamat a valóságban egy meghatározott irányban vagy pedig éppen a megfordított irányban megy-e végbe. Joule-kísérletében a lapátos kerék forgatásával a kaloriméter vizét felmelegíthetjük, de azt sohasem tapasztaljuk, hogy a víz lehűlése fejébe, a kerék forgásba jönne, és ezáltal terhet emelhetne. Az említett és más hasonló valóságban elő nem forduló folyamatok közös vonása az, hogy ezeknél valamilyen berendezés egy "hő tartályból" (pl.: talajból, vízből) hőmennyiséget von el, és ezzel egyenértékű munkát termel, de semmi egyéb változás nem lép fel. Egy ilyen berendezés vagy gép az első főtétellel nincs ellentétben, tehát nem (elsőfajú) perpetuum mobile, de az emberiség számára – ha periodikusan működne- ugyanolyan hasznos lenne, mert az óceánok, talaj vagy a légkör gyakorlatilag kimeríthetetlen hő készletét munkává alakítaná át, és így ingyen termelne munkát. Az ilyen gépet másodfajú perpetuum mobilének nevezték el. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy másodfajú perpetuum mobile szerkesztése nem lehetséges."

Ezen ma jól ismert álláspont után részletezzük, hogyan lehetséges mégis a másodfajú perpetuum mobile megvalósítása.

Ehhez először vissza kell mennünk a barométeres magasságformula egyik ismert levezetéséhez:

„A nehézségi erőtérben nyugvó gázban a nyomás a gáz súlya miatt a valamilyen alapnívótól számított h magassággal csökken. Szemeljünk ki az állandó hőmérsékletű, függőleges gázoszlopban egy vékony réteget a h és h + Dh magasságok között, jelöljük az ezekhez tartozó nyomást p-vel, ill. p + Dp-vel, a vékony rétegen belül állandónak tekinthető gázsűrűséget pedig d-val. A réteg felső lapján a nyomás nyilván a réteg súlyának megfelelő dgDh értékkel kisebb, mint az alsó lapon, úgyhogy

Dp = – dgDh; a Dh -› 0 határesetben dp/dh = –dg. (1a-b)

Ez az egyenlet folyadékokra is érvényes. Míg azonban az összenyomhatatlannak tekinthető folyadékoknál d mindenütt ugyanaz, addig a gázok nagy összenyomhatósága miatt d a jóval mélyebben fekvő rétegekben jelentékenyen nagyobb. Ha h = 0-nál a gáz sűrűsége és nyomása d₀ ill. p₀, akkor a sűrűségnek a nyomással való arányossága miatt

d/p = d₀/p₀, d = d₀*p/p₀. (2a-b)

Így (1b)-ből a következő differenciálegyenletet kapjuk:

dp/dh = d₀*g*p/p₀; ennek megoldása p = p₀e^{(-d₀*g*h/p₀)}, (4a-b)

Bár a légkör nincs nyugalomban, és hőmérséklete sem mindenütt ugyanaz, nem túlságosan nagy magasságok esetén a légnyomásnak a magassággal való csökkenését jó közelítéssel (4a) adja meg. A (4a)-t barométeres magasságformulának is hívják."

„Az egyensúlyban levő gáz molekuláinak térbeli eloszlása akkor egyenletes, ha a nehézségi erőtér vagy más erőtér hatásától eltekintünk. A nehézségi erőtérben tudvalevően a gáz d sűrűsége vagy az ezzel arányos N molekulakoncent-ráció ( d = N * µ, ahol µ egy molekula tömege) a „z" magassággal exponenciálisan csökken, nevezetesen a barométeres magasságformula szerint

N = N₀e^{( –d₀*g*h/p₀ )}. (5)

Itt N₀, d₀, p₀ rendre a z = 0 magassághoz tartozó molekulakoncentrá-ciót, sűrűséget és nyomást jelentik. Az ideálisnak feltételezett gáz álla-potegyenlete alapján

p₀/d₀ = RT = µRT/µ = kT/µ

(k = µR – ez a Boltzmann-állandó), és így

N_z = N₀e^{( –mgz/kT )}. (6)"

Itt történt meg a végzetes hiba. A fenti két utolsó egyenletben az N₀, d₀, p₀ a z = 0 magassághoz tartozó molekulakoncentrációt, sűrűséget és nyomást jelentik. De vajon a T hőmérséklet ugyan miért nem T₀, azaz a rendszer alján mért hőmérséklet ? Vagyis a z = 0 magassághoz tartozó összes fenti értéknek, mint N₀, d₀, p₀ van egy alapértéke. A magasság függvényében ezek mind változnak, csak a T nem. A rendszer így izotermikus. Ha bevezetjük a (6) egyenlet helyett a

N_z = N₀e^{( –mgz/kT₀ )}. (7)

egyenletet, ahol T helyett T₀ szerepel, akkor a molekulakoncentráció számításában semmi változás nincs, hiszen az csak egy konstans. A barométeres magasságformula továbbra is használható, ugyanazt a számítási eredményt adja a molekulakoncentrációra, mint eddig. De a rendszer a továbbiakban már nem izotermikus.

De miért lenne a T helyett T0 ? Vagy feltehetjük a kérdést fordítva is, hogyha ebben a rendszerben N₀, d₀, p₀ a magasság függvényében változik, akkor T miért nem?

A (6),(7) egyenletekben „µgz" a molekula potenciális energiáját jelenti. Tehát minél magasabbon van a molekula, annál nagyobb a potenciális energiája. Továbbá annál kisebb a molekulakoncentráció. A korpuszkuláris értelmezés szerint, a felfelé repülő molekula a gravitációs erőtér miatt repülés közben lassul. Kinetikus energiája csökken, ezáltal a felette levő molekulával történő ütközéskor kevesebb kinetikai energiával rendelkezik. Ez természetesen minden molekulára érvényes. Ha a még fentebbi gondolatmenetre gondolunk, ahol vékony gázrétegeket képzeltünk egymás fölött, akkor bármely gázréteg aljáról induló molekuláknak a gázréteg tetejére jutása során kinetikai energiát kell veszítenie. Ezek a kinetikai energiát vesztett molekulák ütköznek a felettük levő réteg molekuláival. De fordítva is igaz, a fentről lefelé gyorsulva haladó molekulák ütköznek az alattuk levő molekulákkal. Mivel feltesszük azt, hogy a rendszer kiszemelt rétegének energiacseréje hosszú ideje mind az alatta levő, mind a felette lévő réteggel egyensúlyban van, így hosszútávon nem áramlik át energia se lentről felfelé, se fentről lefelé. Tehát láthatjuk, hogy a kiszemelt réteg alján a molekulák átlagos kinetikus energiája alacsonyabb, mint a tetején. Mivel a rétegek között dinamikus energiacsere és egyensúly van, ezért az alsóbb rétegnek a tetején az átlagos kinetikus energia egyenlő a felsőbb réteg alján lévő kinetikus energiával. Így felfelé haladva rétegről-rétegre kevesebb a molekulák kinetikus energiája. A potenciális energia viszont növekszik.

A hőmérséklet molekuláris jelentése szerint:

0,5 * m * v² = 1,5 * m * R * T = 1,5 * k * T. (8)

(ahol „µ" a molekulatömeg, v² a közepes sebességnégyzet).

Mivel a molekulák átlagos mozgási, kinetikus energiája és a hőmérséklet között a (8) szerinti közvetlen összefüggés van, kimondhatjuk, hogyha a magassággal az átlagos kinetikus energia csökken, akkor a hőmérséklet is csökken. Továbbá ez a hőmérséklet különbség nem egyenlítődik ki a fenti rétegek közötti dinamikus egyensúly során, mivel a molekulák átlagos kinetikus energiája határozza meg a hőmérsékletet, nem fordítva, és az átlagos kinetikus energia rétegről-rétegre változik. Tehát a hőmérsékletnek is változnia kell. Egy olyan szokatlan rendszer ez, ahol van ugyan hőmérséklet különbség, még sincs hő átvitel, hő transzport, lentről fel, pedig lent magasabb a hőmérséklet. De ugyanúgy nincs se nyomáskiegyenlítődés, se sűrűségkiegyenlítődés. Lent nagyobb a nyomás meg a sűrűség, mint fenn.

Ezzel azt bizonyítottuk, hogy a (6) hibás és a (7) a helyes. Azaz gravitációs erőtérben a gázoszlop alján a hőmérséklet T₀, feljebb egyre kevesebb. Továbbá minden olyan egyenlet, ahol erőtérben „kT" szerepel, felülvizsgálatra szorul, pl. a Maxwell-Boltzmann eloszlás, amit itt nem részleteznék.

Mivel a molekula összes energiája, a mozgásinak és kinetikainak az összege

e = e_p + e_k,

ennek megfelelően, részletezve

1,5kT₀ = mgz + 1,5kT_z,

ahol T₀ a z = 0-hoz tartozó hőmérséklet. Itt az alapmagasságon csak kinetikus energia van, potenciális nincs, ez a teljes energia, ez a bal oldala az egyenletnek. T_z a „z" magasságtól függő hőmérséklet. Tovább kifejezve,

T_z = T₀ – (2mgz/3k)

A rendszer egyszerű számítógépes modellje is megvalósult, ahol kétdimenziós térben virtuális atomok pattognak, ütköznek. Ebben a modellben látható az atomok sebesség eloszlásának változása a magasság függvényében. A nagyobb magasságokban a sebesség eloszlási haranggörbe balra tolódik és szűkül, azaz a hőmérséklet csökken.

A légkörrel kapcsolatban itt elmondható, hogy az uralkodó felfogástól eltérően, a fentiek miatt változnia kell annak a magyarázatának, hogy miért van hőmérsékletváltozás a magasság változásával. Továbbá mivel a légkörben nagyon összetett folyamatok vannak (fel és leáramlások, keveredések a szél által, a csapadék, a napsütés hatásai, stb.) ennek magyarázata meghaladja ennek az írásnak a célját.

Mivel a gravitációs erőtérben ez az effektus a fentiek szerint fennáll, joggal feltételezhetjük, hogy egyéb erőtérben is fennállhat, de ezt egyedileg kell vizsgálni. Legkézenfekvőbb annak vizsgálata, hogy centrifugális erőtérben a gáz miként viselkedik. Ha egy zárt gázzal telt hengert, dobot hosszasan megforgatunk, azaz a gáz idővel felveszi a dob forgási sebességét, akkor a molekulákra kétféle erő hat a forgó vonatkoztatási rendszerhez képest. Az egyik a Coriolis-erő, ami merőleges a molekula mozgására, a másik a centrifugális. Ettől a molekulák mozgása kifelé gyorsuló, befelé lassuló, továbbá folyamatosan kanyarodó. Számunkra a centrifugális erő a lényeges, mivel hasonló hatása van, mint a gravitációs erőnek. A korpuszkuláris értelmezés szerint itt is vannak befelé lassuló és kifelé gyorsuló molekulák, ami szintén átlagsebesség különbségeket és ebből hőmérséklet különbségeket okoz a külsőbb és a belsőbb gyűrűs alakú rétegek között. Továbbá, ugyanúgy ahogy a barométeres magasságformulánál a nyomás és sűrűség változása rétegenként is hasonló.

Most tehát térjünk rá a másodfajú perpetuum mobile konkrét megvalósítására.

1. ábra	2. ábra

Először vizsgáljuk meg a jobb oldali 2. ábrát és az alatta levő két grafikont. Két "T1" ill. "T3" hőmérsékletű fal közötti vákuumba behelyezünk egy gázzal telt "T2" hőmérsékletű kettős falat. Van egy kezdeti, kiindulási hőmérsékleti profil, a 2. ábra alatt látható. Ha a vákuumot kicsit feltöltjük gázzal, akkor a legalsó sima transzport folyamat profilját mutatja. A hőáramlás elindul a magasabb hőmérsékletű helyről az alacsonyabb felé. A vákuum "falak" újbóli létrehozása után a dobban a profil visszaáll a felette rajzolt állapotba. Tehát ez egy szokásos transzport folyamat, a hőáramlás a melegebb helyről a hidegebb felé történik.

Az elképzelés tehát azon alapul, ha egy zárt hengeres gázzal telt dobot, ha gyorsan megforgatunk, akkor a dob forgástengelyhez közelebbi részén a gáz tartósan hidegebb, a forgástengelyhez távolabbi részén a gáz tartósan melegebb lesz. Az 1. ábrán koaxiálisan egymásba tolt, két végén lezárt hengerpár alkot egy dobot, gyűrűt, amit vákuum vesz körül, de a lezárt dob belseje gázzal töltött. Majd ezzel a dobbal és az ezt befogadó házzal hajtunk végre gondolat kísérleteket. Az 1. ábra alatti grafikonok a különböző állapotokhoz tartozó hőmérséklet profilokat mutatják. Kezdeti állapotban induljunk ki a következőkből. Az 1. ábra legbelső magja legyen "T1" hőmérsékletű, amely a legalacsonyabb. A "T1" hőmérsékletű testet vákuum veszi körül. Ezután belülről kifelé haladva következik a "T2" kissé magasabb hőmérsékletű, szokásos gázzal telt álló dobunk. Majd ismét vákuum következik. Végül a legkülső "T3" legmagasabb hőmérsékletű test zárja az egészet. Az ábra alatt levő legfelső grafikon mutatja a kezdeti hőmérsékleti profilt. Ezután, forgassuk meg a dobot úgy, hogy létrejöjjön fentről a második profil. A gáztérben a hőmérséklet kifelé monoton növekvő, ezért az legyen egy ferde egyenes. Létrejön a második grafikonon ábrázolt profil. Most képzeljük el azt, hogy a dob körüli vákuumba kevés gázt engedünk. Az 1. ábra alatti harmadik profilon látható hogy ritka gázt alkalmazva mi lesz. Ebben a jelölt (1) pont hőmérséklete magasabb, mint a (2) pont hőmérséklete, ezért (1)-től a (2) pont felé hőáramlás történik. A (2)-ről a (3)-ra történő energiaáramlás úgy valósul meg, hogy a (2) pont hőmérséklete a kialakult nyugalmi ferde profilhoz képest megváltozik. A (2) pont hőmérséklete megemelkedik egy kicsit, ez ugyanúgy a molekulák átlagos mozgási energiáját is emeli itt. Ezek a kicsit több energiával rendelkezők, az egyel külsőbb rétegre jutva, tovább gyorsulnak a centrifugális erőtől. Tehát a centrifugális erőtől nyert energia és a plusz hőmérsékletemelkedéstől nyert energia megemeli a következő réteg hőmérsékletét is. Ez így terjed végig rétegről rétegre. A profil (Dj) szöggel megdől, az energiaáramlás számunkra a megfelelő irányú. Korpuszkuláris szemlélettel szólva a belsőbb rétegekből érkező molekulák gyorsulva, átlagosan impulzusban fölémennek a külsőbb rétegek felől érkező lassuló molekuláknak. Vagy fordítva, a külsőbb rétegekből érkező molekulák lassulva, átlagosan impulzusban alámennek a belsőbb rétegek felől érkező gyorsuló molekuláknak és ezért az energia átadás a megfelelő irányú. A (3), (4) pontokban az energia átadás szintén a megfelelő irányú a szokásos transzport folyamatnak megfelelő. Lokálisan nézve minden rétegen belülről kifelé az energiaáramlás a megfelelő irányú.

Szedjük további részekre a gondolatmenetünket, hogy még világosabb legyen. Hogy az elv működőképességét még jobban szemléltessük, képzeljük el a következőt. Impulzus üzemmódban működtessük forgó dobos rendszerünket. Kezdeti feltételként induljunk ki az 1. ábra alatti 2. profilból, azaz a dob forog, és vákuum van körülötte kívül-belül. Ekkor impulzusszerűen engedjünk ritka gázt a belső vákuum térbe, csak a belsőbe, majd rögtön szivattyúzzuk is ki. Ekkor a "T1"alacsonyabb hőmérsékletű testről hőhullám indul a forgódob még hidegebb palástja felé, a palástot egy kissé felmelegítve. Ezután a hőhullám elindul felfelé a dob ferde hőmérsékleti profilján. Hosszabb idő után a hőhullám szétdiffundál a forgódob belsejében, és a stabil ferde profil a dobban újra kialakul. Csak éppen egy kissé magasabb szinten. Azaz a ferde profil párhuzamosan kissé feljebb tolódott. Ezután egy újabb impulzusban most nem a belső, hanem a külső vákuum térbe engedünk ritka gázt. Ekkor a dobról indul hőáramlás a "T3" hőmérsékletű test felé. Ekkor a dobban egy ellenkező irányú negatív hullám indul lefelé. A dobon belüli kiegyenlítődés diffúzió után, újra visszaáll a ferde egyenes profil, csak párhuzamosan lefelé tolódva. Ekkor visszaáll az eredeti állapot, a dobon belüli profil pontosan ott van, ahol a kiindulásnál. A lényeges eközben, hogy összességében hőáramlás történt az alacsonyabb hőmérsékletű "T1" hőmérsékletű testről a magasabb hőmérsékletű"T3" testre, és közben semmiféle plusz energia befektetés nem történt, elméletileg. A forgó dobos gondolatkísérletünk helyett ugyanúgy véghez vihetjük gondolatkísérletünket csak a gravitációs térben álló gázoszloppal. A gázoszlop tetején levő hideg réteget kicsit melegítve, lent megkapjuk ezt a hőenergiát csak magasabb hőmérsékleti szinten. Csak ennek a rendszernek a hatásossága természetesen nem üti meg a gyakorlati alkalmazhatóság határát, a kevés gravitációs erő miatt. De mutatja azt, hogy nem kell egyéb járulékos energia. A dobos rendszerben a dob felgyorsításához, a súrlódások miatt a forgás fenntartásához ugyan kell energia, de ennek nincs köze az elmélethez.

Eddigi tudásunk szerint ez sérti a termodinamika második főtételét, ezért a második főtételt, mint általános törvényszerűséget el kell vetnünk.

Hibás elképzelés ezt hőszivattyúnak nevezni. A szivattyú energia befektetést sugall. Pedig az egész csak egy egyszerű transzport folyamat, csak egy kicsit szokatlan. Ahhoz se kell külső energia, hogy a 2. ábrán ábrázolt fal rendszeren az energia átáramoljon a "T1" hőmérsékletű testtől a "T3" hőmérsékletű testre. Ugyanúgy teljesen analóg módon a forgó dobos modellben tetszőlegesen teremthetünk olyan feltételeket, hogy a hőenergia átáramoljon akár a magasabb hőmérsékletű helyről az alacsonyabbra vagy fordítva, energia befektetés nélkül. Ez nem sérti az első főtételt. A második főtétel csak tapasztalati elv, “azaz eddigi tapasztalataink, levezetéseink alapján nem sikerült olyan gépet szerkeszteni, amely ellentmondana a második főtételnek".

A fenti gondolatmenetben szándékosan figyelmen kívül hagytam a forgódob és az álló hő átadó testek közötti gáz súrlódásának rossz hatását. Ez az elrendezés azért volt jó, mert egyszerűen szemléltethető vele a hőátadási folyamat. Konkrét perpetuum mobile így célszerűen nem valósítható meg. Sokféle kiviteli alak elképzelhető, amelyek egyikében sincs súrlódó gázréteg. Az egyik konkrét megvalósulási lehetőségben, pl. független csőkígyók vannak fűzve a forgódob külső és belső palástjaiba, amelyek a forgó tengelyeken és ahhoz kapcsolódó szimmeringes tömítések kapcsolódnak a külvilághoz. A csőkígyókon keresztül így kívülről vezethetjük el ill. oda a hőt a dob belső ill. külső palástjaihoz. Más kiviteli alakban a forgódobot kívül, esetleg belül is nagy felületű bordázattal láthatjuk el, így sugárzás útján történhet a hőátadás. A dobot vákuumban forgatjuk a súrlódás csökkentésére. Több lépcsős kivitel is megvalósítható. Sok egyéb kiviteli alak is lehetséges. Egyben közös lehet mindben a cél, csökkenteni a csapágy és egyéb súrlódásokat. Mint látható nem mutatható ki összefüggés az "átemelt" hőenergia és a forgatáshoz szükséges energia között. A dobra a fenti súrlódásokon kívül semmi nem hat. A gáz belül a dobban azzal együtt forog. Az már műszaki kérdés, hogy milyen súrlódást lehet vagy célszerű megvalósítani. Az egész hasznosítási tényezője az átemelt és a "befektetett", azaz súrlódási energia hányadosa. Elméletileg végtelen, gyakorlatilag a mérnöki teljesítménytől függ.

A továbbiakban egy kis, -eredetileg egy évszázadon keresztül- kitöltetlen táblázat keretében illeszthetjük eddigi fizikai világképünkhöz a másodfajú perpetuum mobilét, amivel a fenti érvelést megerősíthetjük, rendszerbe foglalhatjuk. A táblázat a 3. ábrán látható.

3. ábra

A táblázat első eleme egy egyszerű hővezetési folyamatot szemléltet, ahol a magasabb hőmérsékletű tartályból egyszerűen áramlik a hő az alacsonyabb hőmérsékletű tartály felé.

A második elemét a hagyományos hőerőgépek alkotják. Ezek elméletileg leegyszerűsítve a Carnot-körfolyamattal magyarázhatók. Azaz egy magasabb hőmérsékletű hő tartályból hőt vesznek fel, amelyet egy részben mechanikai energiává, másrészt az alacsonyabb hőmérsékletű tartálynak hőenergiaként adnak le. Ennek elméleti hatásfoka az ismert

h = (T1-T2) / T1

képlettel írható le.

A táblázat harmadik elemét a szokásos hőszivattyúk alkotják, elméletileg leegyszerűsítve az inverz Carnot-körfolyamattal magyarázhatók, azaz egy alacsonyabb hőmérsékletű hő tartályból hőt szivattyúzunk egy magasabb hőmérsékletű tartályba, mechanikai energia hozzáadásával. Jósági tényezője az ismert

e = T2 / (T1 – T2)

képlettel adható meg.

A táblázat negyedik eleme az ismertetett perpetuum mobile, ahol hő áramlik az alacsonyabb hőmérsékletű tartályból a magasabb hőmérsékletű tartályba egy hővezetésszerű folyamat révén.

A kissé aprólékos, de szükséges négyelemű táblázat ismertetése után a következő következtetéseket lehet levonni. A második, harmadik elem, azaz a hőerőgép és a hőszivattyú energia árama, nyila hő és mechanikai energiából összegződik, illetve válik szét. A másik két elem, azaz az első és az utolsó, energia áramlását szemléltető nyíl csak hőáramlást ábrázol fel ill. le. “100% hatásfokkal"

Az általam ismertetett perpetuum mobile – mint látható – a negyedik elem. Azaz semmi köze a második elemhez a szokásos hőszivattyúkhoz, ami az eddigi legnagyobb ellentmondás forrása. A fentebb említett elméleti hatásfokok, olyan értelemben, mint az első és második elemnél nem alkalmazhatók, mivel itt nem vezethető le oly módon a képlet, mint ahogy azoknál történt. A negyedik elemnél, azaz a perpetuum mobilé-nél elméletileg nincs szükség mechanikai energiára. Ebből adódóan látható, hogy sokkal közelebb áll az első hővezetési folyamathoz, mintegy annak természetes párja.

Az ellentmondások feloldása a tudományban általában történhet az új elvetésével, és a régi dolgok dogmatikus ismétlésével, vagy az új elfogadásával és a régi, esetleg ellentmondásos dolgok új fényben való átértelmezésével. Kétség kívül a második a nehezebb.

Még egyszer ezt az idézetet bezárólag:

„Egy ilyen berendezés vagy gép az első főtétellel nincs ellentétben, tehát nem (elsőfajú) perpetuum mobile, de az emberiség számára – ha periodikusan működne- ugyanolyan hasznos lenne, mert az óceánok, talaj vagy a légkör gyakorlatilag kimeríthetetlen hő készletét munkává alakítaná át, és így ingyen termelne munkát. Az ilyen gépet másodfajú perpetuum mobilének nevezték el."

Az eredeti dokumentumot itt találod.

Megjegyzés: Ferenc nyitott egy fórumot itt, ahol a téma iránt érdeklődők megvitathatják a felmerülő kérdéseket.

Hozzászólok!