2019 november 22 - péntek
Kezdőlap > 8. AZ OLVASÓK ÍRTÁK > 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

Írta: Joubert Attila

Az Orgona Energia elnevezés a XX. század elejéről származik (organikus energia), Wilchelm Reichtől (akiről bővebben az Interneten olvashatunk).

Az Orgona Energia detektor

Az Orgona Energia természetes körülmények közt, többnyire az élő szervezetekben képződik. Létezését közvetett módon egy olcsó és egyszerű “detektorral” (1. Ábra) végzett kísérletsorozattal igazolhatjuk.

Organ1 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

1.ábra

Ez az eszköz nem újdonság. Harry G. Stine „A mozgató gondolat” című (nálunk is megjelent) könyvében is olvashatunk róla. Az író először az ötvenes években hallott erről a kis szerkentyűről egy barátjától. Nálunk az eszköz egy „feljavított” (De Luxe) változata az Egely György nevével fémjelzett Vitalitásmérőként került be a köztudatba, rengeteg kétkedést és reménykedést keltve. Az Interneten és a vonatkozó irodalomban keresgélve – a két irodalmi hivatkozást kivéve – szinte sehol nem találtam hasonlót az alábbiakban leírt kísérletsorozathoz. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem is létezhet ilyen, vagy ehhez hasonló, hanem csak annyit, hogy én nem találtam. Viszont a készüléket és a vele kapcsolatba hozott „különleges energia-mezőt” kritizáló érveléseket kívánom ezen írásban , illetve kísérletsorozatban jobban szemügyre venni, igazolni, vagy cáfolni. A tapasztalt jelenségekre pedig az 1.sz. melléklet próbál némi magyarázatot adni.

Ez a „különös energia” (mert munkát képes végezni) egy varrótű függőleges csúcsára felillesztett vékony alumíniumfóliából (konyhai alufólia) hajtogatott gúla forgásával is detektálható abban az esetben, ha kezünket (esetleg mindkettőt) a gúla oldalaihoz közelítjük, és eközben csak arra kell ügyelnünk, hogy ne akaratunkkal próbáljuk forgásra kényszeríteni a gúlát, hanem ellazulva csak kívánjuk a forgást.

gula2 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

2. ábra. A hajtogatás előtti alufólia

gula3 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

3. ábra. Az összehajtogatott alufólia, a parafadugó és a varrótű

Gula1 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

4. ábra. A kész orgona energia detektor

Hasznos lehet még, ha szájunk elé vékony kendőt kötünk, a leheletünk okozta légmozgások minimalizálása érdekében. Miután egyszerű kis detektorunk forgásba jön, első reakciónkban arra gondolhatunk, hogy a kezünkből kiáramló hő hozza forgásba a gúlát. Ezt az alábbi tények cáfolják meg:

  1. Néhány napos, vagy hetes (egyéntől függő) gyakorlás után a gúla már több méter távolságból is könnyedén forgásba hozható csupán az által hogy ránézünk! A forgás sokkal hamarabb elindul, mint ahogy az esetleg általunk keltett hő mozgásba hozhatná a köztünk és a detektor közti viszonylag nagy légteret…
  2. Akkor is forgásba hozható a detektor, ha egy papírdobozba helyezzük, és csak egy kis figyelőnyílást vágunk a doboz oldalára és a lyukat vékony átlátszó műanyag fóliával leragasztjuk. A papír igen jó hőszigetelő, és a forgás sokkal hamarabb megindul, mint ahogy a hőáramlás sebessége azt lehetővé tenné.
  3. A detektor néha forog, néha nem. Egyik pillanatról a másikra elindul, illetve leáll. Márpedig a kezünk viszonylag állandó hőmérsékletű. A forgásnak is állandónak és egyirányúnak kellene lennie…

Néhány napos gyakorlás után az alábbi megállapításokat tehetjük:

  1. Ez az energia különböző áthatolóképességgel rendelkezik, különböző anyagokon. Például az üveg igen jól szigetel. A fémek is jó szigetelők. A fa és papír jó áteresztők, illetve vezetők. Ezek a vezetők a levegőnél jobban „vezetnek”, amit üveglap mögé állva egy hosszú faléc megfogásával igazolhatunk. Látszólag az sem mindegy, hogy milyen anyagból készül detektorunk forgórésze. Nekem egyaránt volt 3cm-től 12cm-ig terjedő élhosszúságú alufólia-négyzetből készített gúlákkal eredmény. Ugyanezekkel a méretekkel készült papírgúla gyengébb eredményt adott. Kérdéses volt egy ideig, hogy amit mi árnyékolásnak hiszünk az nem pont nagyon jó vezetőképességet jelent-e (elvezeti az erőhatást a detektortól). Ennek eldöntésére megvizsgáltam, hogy üveglap mögé állva fémrudakkal a kezemben forgásba hozhatom-e a detektort. A forgás eléggé gyenge volt, és lassan érvényesült, mintha előbb a fémrúdnak fel kellett volna töltődnie.
  2. A detektort a mellé tett élettelen anyagok nem hozták forgásba.
  3. A detektor forgási sebessége valószínűleg arányos a belőlünk kiáradó energia eredő intenzitásával, ami függ a napszakoktól és fizikai állapotunktól. A vizsgálatok szerint az első maximum reggel kilenckor, a második délután háromkor és a harmadik este fél tízkor kezdődik általában napról napra rendszeresen. Úgy tűnik ez az étkezéssel is szorosan összefügg. Evés után az általunk szolgáltatott energia egy időre drasztikusan lecsökkenhet. Tőlem függetlenül más is ezeket az eredményeket kapta [1]!
  4. A forgási irányt eleinte nem de később, néhány nap múlva, vezérelni tudjuk enyhe koncentrálással. Esetenként a spontán forgásirány más és más külön a balkezünk illetve jobb kezünk hatására.

Egyéb kísérletek, következtetések:

A hatásmechanizmus vizsgálatára érdekes tesztet végezhetünk: Ha két vízszintes egymástól 1 cm-re lévő 5X5 cm méretű üveglap közé lassan cigarettafüstöt, vagy gőzt engedünk és azt alulról gyengén megvilágítjuk, megláthatjuk, hogy az üveglapok közti közeg a detektorhoz hasonlóan forgásba hozható, azaz a gáz örvényleni kezd. Ennek csak az a feltétele, hogy a kezünk és a vizsgált közeg közt ne legyen olyan anyag, ami az energiaközlést gátolja. A füst koncentrációja a levegőben olyan kicsi, hogy csak az áramlások láthatóvá tételére használjuk. Ez azt jelenti, hogy ez az energia közvetlenül a levegővel is képes kölcsönhatásba lépni. A kölcsönhatás képességével összefüggő tulajdonság, az energia különböző anyagokon különböző mértékben való áthatolóképessége. Érdekes lenne az áthatolást a dielektromos állandó függvényében vizsgálni.

A detektor fémfelületének magas feszültségre töltöttsége látszólag semmi hatással nincs a forgásra, de ez önmagában nem zárja ki az energia elektromágneses jellegének lehetőségét, ha az nem statikus, hanem gyorsan rezgő, vagy forgó. Ez az energia elektromosan vezetőben nem tudott áramot létrehozni. Talán azért, mert helyi örvények jöttek létre, azaz a vezetőben ellentétes irányokba áramló töltések összege közel nullát adott. Vagy nem tudott behatolni az energia a vezető felületébe sem, hogy kölcsönhatásba lépjen az elektronokkal (skin effektus).

Alkalmasan egymás fölé közel elhelyezett detektorok gyakran egymástól függetlenül, akár ellentétes irányba is elkezdhetnek forogni.

Vasdobozba helyezve és a doboz tetejét üveglappal lezárva a detektor teljesen érzéketlenné tehető. Egyetlen alkalommal viszont érdekes dolog történt velem: A vasdobozba tett detektor szokásosan nem reagált, de amikor kb. 1 percig a kezemben tartott zseblámpával próbaként kb. 1 méter távolságból az üveglapon át rávilágítottam, a detektor hirtelen forgásba jött, és mintegy háromnegyed fordulatot tett, majd leállt, és ezután többé már nem tudtam a hatást újból előidézni.

Nagyon gyakran fékezőleg hat a forgásra mások jelenléte. De nem mindenki hat egyformán.

A vizsgálatok szerint a forgás intenzitására inkább a forgó test geometriája, semmint a forgatott test tömege van befolyással. Az alufólia gúlánál 50-szer nehezebb és 8-10-szer nagyobb kiterjedésű test is könnyen forgásba jött, ha a forgás síkjából kiemelkedő részben, vagy teljesen zárt felületek vannak…! (ezt a kísérletet a Zwack Unicum + Bonbonikum, valamint a Stollweck Royal Cherry bonbonos dobozából „kitermelt” műanyag bonbontartóval végeztem).

Meg kell említenem itt még egy érdekes kísérletet. Amikor ezt végeztem, egy gyáli családi ház emeleti szobájában laktam. Az ágyam fejrészénél volt egy beugró könyvespolc. Oda helyeztem be a detektort. A szobának üveg ajtaja volt. Kézenfekvő volt, hogy az ajtót becsukva annak üvegablakán keresztül megleshettem, hogy a detektor végez-e spontán forgásokat. Meglepve tapasztaltam, hogy időnként végzett. A könyvespolc és a szoba zártsága kizárt minden légáramlatot. A szobába a nap nem sütött be, mivel ez a kísérlet délelőtt történt. A jelenséggel azóta sem tudtam mit kezdeni. Talán a szoba alatt, a földszinten járkáló személyek hatását érzékeltem. Talán más hatást.

Fenti tapasztalatok alapján néhány alapkérdésre kell válasz találnunk legelőször.

Az alapkérdések

  1. Ez az energia statikus, vagy rezgő illetve forgó természetű?Az energia-megmaradás, azon belül a perdület-megmaradás tétele valószínűleg erre az esetre is érvényes. Lehet, hogy az energia rezeg, de ettől függetlenül perdülttel is rendelkeznie kell. Mivel a detektor mid a két irányba gyakran forog, és nem kizárólag csak az egyikbe, ezért a forgató energia perdületének két külön típusa kell legyen (jobbra illetve balra forgató). Ezzel kapcsolatos, hogy ami ezt az energiát felfogja annak is képesnek kell lennie az elmozdulásra. Az egymástól elkülönülő domináns „perdületi hatások” eléggé kis helyre lokalizáltak, mivel az egymás mellé tett kis detektorok gyakran egymással szemben forognak…
    A detektornak gyakran van furcsa imbolygó tétovázó, hol erre-, hol arra forgása. Ez talán azzal magyarázható, hogy a testünk mind a két irányba forgató hatást generál agyszerre, és a detektor abba az irányba fordul el, amelyik irányú forgató hatás (talán a testünkből kiáramló áramlás) erősebb.
  2. Elektromágneses jellegű, vagy sem?A fentiekben ismertetett detektor akkor is kiválóan működik, ha nem alumínium fóliát, hanem valami szigetelőt, például celofánt használunk. Ez arra eged következtetni, hogy ez a perdületi energia nem csak a szabad elektronokra hat, hanem inkább az atomszerkezetre, vagy atomrácsra illetve elektronburkokra. (A cigarettafüstös levegőt is forgatta!) Ha a forgató hatás atomi méretekre lokalizált, akkor könnyen lehet, hogy az atom és elektronjai azok, amik felveszik a perdületet ettől az energiától. Ezt igazolhatja talán az is, hogy vezető hurokban nem tudtam áramot mérni, mivel a kis elemi örvények a vezeték anyagvastagságánál nagyságrendekkel kisebb helyi örvényeket hozhattak létre, és nem jöhetett létre egy nagy köráram…
  3. A kölcsönhatás egy, vagy esetleg több egymástól különböző csatornán érvényesül? (mint pl. nukleáris és elektromos)Erre jelenleg nem tudok válaszolni.
  4. Van-e köze ennek a forgásnak a telekinézishez?Valószínű, hogy ez az úgynevezett telekinézis egyik speciális esete, bár az általánosan ismert telekinézis egyenes vonalú mozgást is képes produkálni.

Ha ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk, talán felhasználhatjuk ezt az energiát különböző készülékekben az orvostudomány, a távközlés, az energetika és egyéb területeken.

Budapest, 2000. március 3.

1. videó. Attila bemutatja az orgona energia detektort működés közben (4,81 MB, 2:43 perc)

Ha szeretnéd, a videót innét le is töltheted. (A file viszonylag nagy mérete miatt ez pár percet is igénybe vehet.)

A következő videón Attila beszél is a kísérlet közben, hogy érthetőbb legyen a bemutató. Ez a file tömörítetlen, így a mérete jóval nagyobb az előzőnél, és a letöltéséhez is értelemszerűen jóval több idő kell.

2. videó. Attila részletesebben mutatja be az orgona energia detektort működés közben (16,8 MB, 4:27 perc)

Irodalomjegyzék

[1] Egely György : Titokzatos erők tudománya

[2] G. Harry Stine : A mozgató gondolat.

[3] László Ervin : Kozmikus kapcsolatok

1. számú melléklet

Egy mágneses monopólus elmélet

A századok alatt felgyülemlett gyakorlati tapasztalatokat a tárgyalt témakörrel kapcsolatban kimerítően tárgyalja például [1]. A könyv által leírtak egybecsengenek a fentiekkel, és azt engedik sejteni, hogy az alapeffektust valahol az elektromosság és a mágnesesség körében kellene próbálnunk megmagyarázni. Figyelemre méltó, hogy a Maxwell egyenletrendszert általában ez idáig csak egyenes vonalban terjedő elektromágneses hullámokra vizsgálták behatóan. Vajon létezhetnek-e elektromágneses örvények? A kérdésre az alábbi elmélet próbál egy lehetséges választ adni.

Elektromágneses hullámok kiinduló forrásai mindig mozgó töltések (ezt tanítják az iskolákban is) és ez talán általánosabb esetekre is igaz… Képzeljünk el egy elektromos töltést, ami egy másik ellenkező töltés körül forog, mint például egy hidrogén atomnál. Ennek a rendszernek mágneses tere van, mert az atommag és az elektron ellentétes töltésűek, de a tömegük erősen eltérő (5. Ábra).

Organ2 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

5.ábra

Az így létrejött elektromos örvény hatása a térben kell, folytatódjon, hasonlóan a körkörösen polarizált fotonhoz (6. Ábra) azzal a különbséggel, hogy a foton nem egy pozitív töltés körül forgó negatív töltés, hanem egy középpont körül azonos irányban középpontosan szimmetrikusan forgó virtuális negatív és pozitív töltés.

Organ3 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

6.ábra

Az ábrákból sejthető, hogy a „foton” rendszer nem alkalmas a számunkra, mivel a fotonnak nincs a haladás irányába eső mágneses momentuma (a + és a – kioltják egymás mágneses terét)… Lehetséges-e a másik rendszer létrehozása? Elviekben
lehetséges makro méretekben is, ismert elektromágneses sugárzók felhasználásával. Ennek megértéséhez vegyünk egy hagyományos félhullámú dipólt. Ha a dipólra nagyfrekvenciás szinuszosan váltakozó jelet adunk impedancia-helyesen, akkor azt felfoghatjuk annak az esetnek, mikor egy virtuális pozitív és egy virtuális negatív töltés szaladgál egymással szemben ide-oda az antenna végei közt. Ha erre a rendszerre merőlegesen egy másik dipólt teszünk koszinuszos táplálással, akkor egy körkörösen polarizált sugárzót kapunk (7. Ábra).

Organ4 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

7.ábra

De ez nekünk, mint már az előbb megállapítottuk alkalmatlan. Módosítanunk kell a rendszert, hogy a „foton állapotból” „monopólus állapotba” kerüljön. Ehhez meg kell akadályoznunk, hogy az antennákon az áramok irányai megforduljanak. Ezt elérhetjük diódával vagy szint-toló kapcsolással is. Ez utóbbinak talán kisebb a felharmonikus tartalma. Ha ezt létre tudjuk hozni, akkor a sugárzás irányába eső tengelyű szolenoidban DC áramnak kellene elvileg létrejönnie, ha a kör zárt. Ez adhatja egyben a monopólus detektálásának egyszerű módját is. Kérdés lehet, hogy egy hagyományos mágnesnél miért nem észlelünk a fenti szolenoiddal semmit? Azért mert a mágnes atomi köráramai rendezetlenek, és a nagy keringési sebességek miatt az atomrács méreténél sokkal nagyobb távolságokból nem észlelünk eredő középpont körül forgó eredő töltést, hanem csak fehérzajt. Hogy hatás legyen, a mágnesnek egynemű anyagból kellene lennie, és az atomi köráramoknak azonos frekvenciájúaknak és fázisúaknak kellene lenniük egymással. Ez a valóságban sajnos nincs így, már csak a termikus mozgások miatt sem…
De speciálisan kieszelt nagyobb méretű sugárzónknál a helyzet más. Ott koherencia uralkodik. A fenti megoldás egyetlen problémája, hogy két külön oszcillátort igényel, melyek ráadásul mindig 90°-os fázisban kell, üzemeljenek egymással! Ez széles frekvenciatartományban hangolható módon csak nehezen valósítható meg. Fix frekvencián késleltető vonalak használata megfelelő lehet. Az előbbinél talán célszerűbb alkalmaznunk a két dipól helyett egy egészhullámú keretantennát szinteltolóval (8. Ábra).

Organ5 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

8.ábra

Ha ezen a sugárzón nem engedjük meg az állóhullámok kialakulását ebben az esetben, talán sikerülhet skalársugárzást (rotációs teret) létrehoznunk. Most pedig egy elméleti képlet „megsejtésével” próbáljuk meg feltérképezni azokat a tényezőket, amelyek a rotációs tér kialakulását befolyásolhatják! Egy biztos, hogy mivel keringő töltésekről van szó ezért az elektromos töltés (Q) fontos tényező. Valószínű, hogy minél nagyobb a töltés annál nagyobb a hatás is…
A másik tényező maga a keringés. Valószínűleg ezért a keringési sebesség is fontos lehet. Ez két tényezőből tevődik össze. Az egyik a sugár (r), a másik a frekvencia (f). Ezekből már sejthető egy elméleti képlet, mely a következőképpen fest:

Organ6 8.1. Joubert Attila: Furcsa effektusok

Ahol O a rotációs tér örvényerőssége, Q a töltés, f a frekvencia, r a sugár, k, x, y, z pedig a képlet pontosságáért felelős tényezők, melyeket egyelőre még pontosan nem ismerünk és értékük talán kísérletileg határozható meg jobban. A képletből egyébként látható, hogy ha Q, f, r közül valamelyik zérus akkor az örvényerősség is zérus! Például ezért nincs hatás a tengelye körül forgó felületén töltött gömb esetén (dQ/dx+dQ/dy=0). Vagy akkor sincs hatás, ha nincs forgás (f=0).

Még egy magyarázattal az elmélet kifejtése közben adósok maradtunk. Nagyvonalúan feltételeztük, hogy ha pont körül töltéseket pörgetünk, elektromágneses örvény keletkezik. Nos ennek megmagyarázásához a vákuumtér fluktuáció elméletét kell segítségül hívnunk. Ez közérthetően [3]-ban van leírva. Itt csak a végkövetkeztetéseket végezzük el. Mivel az elektronok a vákuumtérből születnek, és a gyakorlatilag a vákuumtér haladóhullámai, ezért a vákuumtérre hatással kell legyenek. Tehát ha töltést, vagy vonaltöltést forgatunk egy pont körül, mint egy keverőlapátot, a tér valószínűleg örvénnyel válaszol, mely örvény a térben több tucat periódusidőn át megmarad. Ez is egy intuitív feltételezés, mint az előbbiek közül jó néhány (pl. a képlet). De ilyen feltételezések lendítették mindig is előre a tudományt…
Ha e legutóbbi sejtés igaz, akkor megbecsülhető az a frekvencia, ami alatt nem érdemes próbálkozni. E sorok írója próbálkozott már a következő paraméterekkel:

F=150Hz

R=5cm

Q=10-11 q

Minden eredmény nélkül… Orosz tudósok állítólag 11GHz-n és 300kV-on működtetik rotációs teret előállító készüléküket. Hogy ez a 300kV mekkora töltés hatására jött létre arról nem tudni. Állítólag a Space-lab-on fogják működtetni a készüléket.

Ebből már sejthető, hogy zseniálisan kigondolt dipólusantennáink csak akkor hozzák létre a kívánt hatást, ha megfelelően magas frekvenciára vannak méretezve, tehát eléggé kicsik. Valószínű, hogy csak az 500MHz fölötti frekvenciákon és 10-6q-nál nagyobb töltésekkel, és 1mm alatti sugárral várhatunk nagyobb eredményt. Számos kísérleti összeállítás található az Interneten ferrit rudakkal. Talán lehetséges megoldást jelenthet a mágneses domén szerkezet gyors forgatása (ezzel eddig nekem nem sikerült eredményt elérnem). Az Interneten tömegesen található anyag az utóbbi elveket hasznosító un. Cadduceus tekercsről. Ott is kihangsúlyozzák a magas frekvenciákon való működést. Két figyelemre méltó tulajdonságát is említik a Cadduceus sugárzónak. Az egyik, hogy az általa létrehozott sugárzás gyorsabban terjed, mint a fény, a másik pedig az, hogy a sugárzás egy igen vékony vonal mentén lézer-szerűen terjed. Ezekre a fenti általunk jelenleg favorizált elmélet értékelhető választ adhat. Az elektromágneses örvények középső örvény-szálában a tér szerkezete megváltozhat, így arra a relativitás elve már nem biztos, hogy úgy igaz, ahogy azt várnánk. A második hatás (a lézer-szerűség) pedig az elsőből következik. Ha normál esetben a térben az erőhatások csak fénysebesen terjedhetnek, akkor az örvény-hullámot nincs mi utolérje, és a szokásos módon hatást gyakoroljon rá. Ez persze azt is jelentheti, hogy ez a sugár valójában csak hozzá hasonló sugárral képes a mai fogalmainkkal mérve kapcsolatba lépni, önmagával az anyaggal pedig közvetlenül nem.

Sejthető az is, hogy minden dipólusos molekulának van rotációs tere, csak a számos molekula eredő tere az atomrácsnál sokkal nagyobb távolságból vizsgálva szinte nulla. De egy-egy pillanatra kedvező állapotok, pillanatnyi koherenciák létrejöhetnek például az élő szervezetben is. A test elektrolitjaiban nagy töltésmennyiség van, melyet az idegrendszer is befolyásol. Talán ennek eredménye az orgona detektor különös működése és a telepátia is.

Attila ezt az írását pdf formátumban küldte el nekem. Ha azt is el szeretnéd olvasni, akkor kattints ide.

Hozzászólok!

A weblap további használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás